Megismétlődik a 2018-as és 2019-es döntő, amikor a zöld-fehérek a partiumi csapat ellen szerezték legutóbbi két bajnoki címüket, a tavaly viszont elmaradt a finálé, mivel a koronavírus-járvány miatt a pontvadászat megszakadt, és a kosárlabda-szövetség nem hirdetett bajnokot. A hazai női kosárlabda élvonalának mezőnyét uraló két együttes így idén ismét egymás ellen küzdhet meg a trófeáért.
A székelyföldi együttes villámrajttal indította a Brassói CSU Olimpia elleni elődöntő harmadik mérkőzését, amelynek első perce után a sérüléséből felépült Gardner triplájával már 7–0-ra vezetett. A hazaiak is ébredezni kezdtek, és sikerült kiegyensúlyozottá tenniük a küzdelmet olyannyira, hogy az első negyed végére már csak egyetlen pont maradt a Sepsi-SIC előnyéből (15–16).
A folytatásban még inkább lankadt Zoran Mikes tanítványainak kezdeti lendülete, a hazaiak pedig ezt kihasználva rövid időre át is vették a vezetést. Ekkor azonban Orbán villant kétszer, amivel fordult a kocka, majd érkezett Gardner, akinek zsinórban szerzett három találatával már nyolcpontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (23–31).
Szünet után aztán a szentgyörgyi lányok úgy tértek vissza a pályára, hogy néhány perc alatt el is döntötték a mérkőzés sorsát.
Gardner és Gödri-Părău találták el ekkor a fonalat, és eredményes játékuknak köszönhetően tovább duzzadt a zöld-fehérek előnye (36–52).
Az utolsó tíz perc sem hozott változást, a házigazdák nem tudták tartani a lépést a tapasztaltabb és nagyobb játékerőt képviselő ellenféllel, a nagy formában játszó Gardner pedig szórta a triplákat, így a háromszékiek nagy fölénnyel nyerték az elődöntő harmadik meccsét is (48–78), és ezzel bebiztosították továbbjutásukat.
A döntőben a székelyföldi együttes a Szatmárnémeti VSK ellen szerezheti meg ötödik bajnoki címét. A párharc az egyik csapat három nyert mérkőzéséig tart, az első két találkozót május 5-én és 6-án rendezik a Sepsi Arénában.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!