A csíkszeredai csapat ezúttal Focșani-ban lép pályára, ahol kedden 14 órától a Bukaresti Steauával, szerdán ugyancsak 14 órától a Kolozsvári U-BT-vel találkozik, a mérkőzéseket a sportági szövetség Youtube-oldalán lehet élőben követni.
A VSK vezetőedzője, Lászlófy Botond megkeresésünkre elmondta, két erős ellenféllel játszanak, a Kolozsvár veretlenül menetel a bajnokságban és nagyon komoly játékerőt képvisel, a Steaua szintén jó csapatot alkot, de voltak megingásai, és edzőváltáson megy keresztül, ami lehet pozitívum, de negatívum is. Az első mérkőzésükön a fővárosiak ellen mindenképpen megpróbálnak meglepetést okozni, és remélik, hogy kicsikarhatják a győzelmet.
„Leginkább a saját problémáinkat kellene orvosolnunk, hogy végre meglássuk, milyen potenciál van a csapatban, hiszen rendre vagy a vírus, vagy a sérülések tesznek keresztbe.
– közölte Lászlófy Botond.
A szakvezető ismertette, hogy a keretből az észt irányító Laane Rait biztosan hiányzik, aki részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és felépülése csak januárra várható. A litván center Chatkeviciusnak akut Achilles-ín-gyulladása van, de valószínű, hogy az első, Steaua elleni mérkőzést tudja vállalni, a másodikat viszont nem, a hasonló sérüléssel bajlódó Bowman Jr. pedig bár mindkét meccsen bevethető lesz, de minden bizonnyal kevesebb percet tölt majd a pályán.
A VSK Csíkszereda a múlt heti, Konstancán megrendezett buboréktornán is keretgondokkal küszködött az említett sérülések miatt, de ennek dacára a házigazda Konstancai Athletic elleni mérkőzésén megszerezte szezonbeli első győzelmét.
Férfi kosárlabda bajnokság állása
1. Nagyszebeni BC CSU 9 pont/5meccs
2. Kolozsvári U-BT 8/4
3. FC Argeș Pitești 8/5
4. CSM Focșsani 7/5
5. Bukaresti Steaua 6/4
6. Nagyváradi CSM CSU 6/3
7. Galaci CSM 6/5
8. CSM Târgu Jiu 6/5
9. CSO Voluntari 6/4
10. VSK Csíkszereda 6/5
11. Temesvári SCM 5/3
12. Bukaresti Dinamo 3/2
13. SCMU Craiova 3/2
14. Konstrancai Neptun 2/2.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!