Hirdetés

Senki sem tudta legyőzni a KSE-t a női 1. Ligában

A KSE mindkét mérkőzésen ellenfele fölé kerekedett.
Fotó: Snapshot Photography

2025. december 14., 14:26

A Kézdivásárhelyi SE szombaton és vasárnap a Kicsid Gábor sportcsarnokban a Raptors Berceni csapatát fektette két vállra a női kosárlabda 1. Liga negyedik fordulójában.

2025. december 14., 14:26

A szombati mérkőzés első pontjait Ciglenean szerezte meg egy távoli dobással a vendégek számára (0–3), ám a tapasztaltabb játékosokat is soraiban tudó KSE azonnal köszörülte a csorbát. Jordan és Tolivert kosaraival hamar átvették a vezetést a kék–fehérek, 5 perccel a negyed vége előtt Tuchilus hármasával kilencpontosra nőtt előnyük (12–3), végül tízpontos előnnyel fordulhattak rá a második negyedre.

A folytatásban is a támadásban, védekezésben egyaránt a fővárosiak fölé nőtt házigazdák akarata érvényesült, ennek megfelelően előnyük egyre nyúlt, a felek harmincpontos hazai vezetésnél tértek pihenőre (50–20).

Hirdetés

A harmadik negyedben semmi nem változott, a kék–fehérek úthenger–üzemmódban folytatták a mérkőzést, ötvenpontos előnnyel fordulva rá az utolsó negyedre (77–27), amikor még rátettek egy lapáttal, 91–36 arányú győzelmet aratva.

Vasárnap Kozman Kriszta hármasa adta meg a felütést a kosárözönhöz, a KSE ugyanis az első negyed végére egy félidőre is elegendő pontot szórt. A következő tízpercet is a kézdiek uralták, így kényelmes, 43 pontos előnyben várták a második félidőt.

Meglepetés szünet után sem történt, a vendégek végig az eredmény után futottak, ám a KSE előnye egyre nőtt, a kék-fehérek végül 64 pontos győzelemmel hozták az idei év utolsó mérkőzését.

A 8/0-s mérleggel menetelő KSE legközelebb januárban a Nagyváradi CSU vendégeként lép pályára.

HOYA KSE–Raptors Berceni 91–36 (22–12, 28–8, 27–7, 14–9)
KSE: Anysa Celeste Jordan 34, Mykila Lena Tolivert 28/12, Kozman Kriszta 7, Lénárt Amanda 5/3, Tuchilus Kriszta 4/3, Zoller Eszter 3/3, Bartók Rita 2, Páll Dorottya 2, Todor Barbara 2, Gál Petra 2, Majos Barbara Edina 2, Gál Boróka.

HOYA KSE–Raptors Berceni 121–57 (46–11, 25–17, 26–11, 24–18)
KSE: Anysa Celeste Jordan 34/3, Mykila Lena Tolivert 31/12, Kozman Kriszta 13/9, Lénárt Amanda 10/6, Páll Dorottya 8/6, Zoller Eszter 7/3, Gál Petra 4, Gál Boróka 4, Tuchilus Kriszta 3/3, Daczó-Hodor Panna 3/3, Bartók Rita 2, Majos Barbara Edina 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Fél lábbal már a következő körben érezheti magát a marosvásárhelyi kosárcsapat

Idegenben aratott húszpontos győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjét a Marosvásárhelyi VSK, amely 93–73-ra nyert a Galaci CSM otthonában a párharc első mérkőzésén, így jelentős előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!