Hirdetés

Nem bízta a véletlenre, ötödször bajnok a Sepsi-SIC

A 2020–21-es női kosárlabda-bajnokság aranyérmese, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta

2021. május 11., 20:50

Újabb trófeával gyarapodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC gyűjteménye miután a női kosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik összecsapásán győzedelmeskedett a Szatmárnémeti VSK felett. Az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó párharcot a háromszékiek 3–1-es összesítéssel nyerték, és ezzel zsinórban ötödször érdemelték ki a bajnoki aranyat.

2021. május 11., 20:50

A Sepsi-SIC két hazai pályán szerzett győzelemmel a tarsolyában utazhatott a partiumi városba, ahol házigazdáiknak hétfőn még sikerült legyűrniük őket, azonban a keddi találkozóra összekapták magukat Zoran Mikes tanítványai,

és főleg a meccs záró szakaszában kifejtett teljesítményüknek köszönhetően megérdemelten nyerték a finálé negyedik felvonását.

Hirdetés

A zöld-fehérek kapták el jobban a rajtot, de hiába jutottak előnyhöz, a szatmári lányok hamar válaszolni tudtak, és rövid időre át is vették a vezetést. Ekkor színre lépett Tobin, és az amerikai légiós két találatával fordult a kocka, ezt követően azonban Cuic és Podar révén ismét fordítottak a hazaiak. Az első tíz perc végén viszont a jobban összpontosító háromszékiek voltak eredményesebbek, és négy ponttal nyerték az első negyedet (16–20).

A folytatásban Mandache és Gardner tovább növelték a székelyföldi együttes előnyét (16–25), amikor Miguel Lopez időkéréssel próbálkozott, amivel sikerült is megtörni a zöld-fehérek lendületét.

A különbség percről-percre csökkent, majd Cuic egy triplával újból vezetéshez juttatta a partiumi csapatot.

A túloldalon Gödri-Părău erre még válaszolt, azonban néhány másodperccel a szünet előtt Solopova távoli próbálkozása is beakadt a gyűrűbe (35–32).

Térfélcsere után a hazaiaknak még sikerült újabb három ponttal gyarapítani az előnyüket, majd hirtelen megtorpantak, erejük fogyni látszott, hibáikat pedig Zoran Mikes tanítványai ki is használták, és előbb Orbán egyenlített, majd Pasic és Tobin találatainak köszönhetően kétpontos vezetés birtokában vághattak neki az utolsó tíz percnek (44–46).

A záró játékrészben már a jobb erőnléttel rendelkező szentgyörgyi lányok akarata érvényesült a pályán, előnyüket növelni tudták,

majd a Mandache–Tobin–Gardner hármas összehozott egy 9–0-s sorozatot is, és ezzel végleg eldőlt a mérkőzés sorsa.

Ekkor már csak három perc volt hátra a meccsből, és a partiumiak hiába próbálkoztak kétségbeesetten a felzárkózással, Bria Goss találatai csak szépségtapaszt jelentettek.

A Sepsi-SIC 65–56 arányú győzelme pontot tett a párharc végére, és

a székelyföldi együttes 2016, 2017, 2018 és 2019 után – mivel 2020-ban nem hirdettek bajnokot –, zsinórban ötödször bizonyult a női kosárlabda-bajnokság legjobb csapatának.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő, 4. mérkőzés:
Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC 56–65 (16–20, 19–12, 9–14, 12–19)
VSK: Goss 16, Solopova 15 (2x3), Podar 13, Cuic 8 (2x3), Bright 2. Cserék: Huțanu 2, Popescu, Kilin, Neagu. Edző: Miguel Lopez Alonso.
Sepsi-SIC: Tobin 19, Gardner 15, Gödri-Părău 10, Orbán 8, Pasic 6. Cserék: Mandache 7 (1x3), Ghizilă, Pavlopoulou, Cătinean, Kelemen, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Alin Faur, Amalia Marchiș, Stretea Máté András.

A három győztes mérkőzésig tartó döntő végeredménye: 3:1 a Sepsi-SIC javára.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Tizennyolcpontos előnyt adott le a Marosvásárhelyi VSK, így is behúzta a kiesési rangadót

A Marosvásárhelyi VSK 92–91-re győzte le vasárnap a CSM Târgu Jiu együttesét a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A hazaiak tizennyolc ponttal is vezettek, előnyük azonban elfogyott, a hajrá viszont jól sikerült.

Rusz István a Sepsi-SIC érem nélküli szezonjáról: minden sikerszéria megszakad egyszer

A romániai női kosárlabda-bajnokságot hosszú évekig domináló Sepsi-SIC számára nem termett babér sem az idei bajnokságban, sem az európai, illetve hazai kupaporondon. Az okokról Rusz Istvánt, a sepsiszentgyörgyi klub ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Idegenben sem tudott javítani, elveszítette a párharcot a Marosvásárhelyi VSK

Két hazai vereséget követően idegenben is alulmaradt a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Végig hátrányban voltak, újra kikaptak otthon a marosvásárhelyi kosarasok

A második hazai mérkőzését is elbukta a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Összeomlott a végére, hátrányba került a Marosvásárhelyi VSK

Már a kezében érezhette a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely tetemes előnyben volt, a végén azonban váratlanul szétesett és alulmaradt a Petrolul Ploiești ellen.

Az alsóház első két helye a tét a marosvásárhelyi kosárcsapatnak

Hazai közönség előtt kezdi a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Marosvásárhelyi VSK, az első körben a Petrolul Ploiești együttesével találkozik.

Korai rövidzárlat a visszavágón, érem nélkül maradt a Sepsi-SIC

Rosszul kezdte az aradi visszavágót a Sepsi-SIC, és ezt már nem tudta korrigálni: az FCC Baschet végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így a háromszéki együttes érem nélkül búcsúzott az idénytől.

Élcsapatot győzött le az alapszakasz zárásán a Marosvásárhelyi VSK

Jobban rangsorolt együttes otthonában tudott nyerni a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, hosszabbítás után múlta felül az FC Argeș Pitești-et a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 30., utolsó fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!