Hirdetés

Nem adta könnyen magát a KSE, hozta a kötelezőt a Sepsi-SIC és a Sirius

A KSE óriási küzdelemben maradt alul az aradiakkal szemben
Fotó: Zsoli Jeffwarder

A női kosárlabda-bajnokság huszadik fordulójában szombaton a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán nagyot küzdve maradt alul az Aradi FCC-vel szemben. A Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi Sirius is idegenben szerezte meg a győzelmet.

2023. március 04., 21:32

Hadzovic kétpontosára Biszak hamar válaszolt, és az első tíz percben ment az adok-kapok, felváltva vezettek a csapatok, a negyed a Maros-partiak kétpontos előnyével ért véget. A második játékrészben folytatódott a kiegyensúlyozott játék, a csapatok nem bírtak egymással, bár Wilson büntetőivel a KSE kétpontos előnyre tett szert, a 27 pontot jegyző Hadzovic kosarának köszönhetően döntetlen állásnál vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed első felében a KSE Mitrovic hármasával 50–44-re elhúzott, ám a sérülések miatt a mérkőzést összesen hét játékossal végigjátszó kék-fehéreken megmutatkoztak a fáradtság jelei. A 25. percben a végig remekül játszó, 22 pontot szerző Biszak kosarával még megrázta magát a KSE (52–51), ám innentől az FCC játékosai átvették a vezetést és a mérkőzés végéig meg is tartották azt. Mitrovic a végén még dobott egy hármast,

Hirdetés

és a céhes városiak a sportszerűséget hírből sem ismerő Marcel Urban aradi elnök által végig provokált hazai publikum tapsa közepette vonultak le a pályáról.

A Sepsi-SIC szoros első negyedet játszott az Alexandria vendégeként, a hazaiak 6–0-val kezdtek, ám még a játékrész vége előtt fordítottak a háromszékiek. Innen pedig nem volt megállás, a zöld-fehérek a meccs végére szinte elérték a száz pontot és sima győzelmet arattak.

A Marosvásárhelyi Sirius a sereghajtó Târgoviște otthonában nehezen kezdett, ám idővel belelendült a játékba, a második és harmadik negyedet is simán megnyerte, összességében pedig 23 pontos sikert aratott.

A KSE szerdán Bukarestbe, az Agronomia otthonába látogat, míg a Sirius a Sepsi-SIC vendége lesz.

Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 20. forduló:
Kézdivásárhelyi SE – Aradi FCC Baschet UAV 72–82 (18–20, 24–22, 19–23, 11–17)
A KSE pontszerzői: Biszak 22 (1 hárompontos), Mitrovic 13 (3), Hawks 10, Wilson 10, Corda 7 (1), Bara-Németh 6, Domokos 4.

CSBT Alexandria–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 49–97 (22–23, 11–34, 7–20, 9–20)
A Sepsi-SIC pontszerzői: Cave 25, Hrisztova 18 (4), Cătinean 14 (2), Gereben 11 (3), Jones 11 (1), Orbán 6, Ghizilă 5 (1), Gödri-Părău 4, Mititelu 3 (1)

Municipal Târgoviște–Marosvásárhelyi Sirius 50–73 (18–14, 7–20, 7–22, 18–17)
A Sirius pontszerzői: Cooper 26 (2), Garrett-Hammett 13, Podunavac 12, Ignacsenko 8, Lipovan 7 (1), Horobec 4, Ciciovan 3 (1).

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023, 19. forduló

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023

Sorrend
Csapat
Meccsek számaMSZ
Győzelem
Vereség
Pontkülönbség
Pontszám
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
18
18
0
1773-924
36
2
Aradi FCC Baschet Arad
18
15
3
1417-1131
33
3
Konstancai CSM Konstanca
17
13
4
1277-1022
30
4
Bukaresti Rapid (nők) Rapid
17
11
6
1207-1113
28
5
Brassói Olimpia Brassó
17
10
7
1183-1266
27
6
Kézdivásárhelyi SE KSE
17
8
9
1131-1150
25
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
17
7
10
942-1182
24
8
Marosvásárhelyi Sirius Sirius
18
5
13
1092-1256
23
9
Bukaresti Agronomia Agronomia
16
2
14
878-1153
18
10
CS Municipal Târgoviște Târgoviște
16
2
14
889-1277
18
11
CS Municipal Alexandria Alexandria
15
2
13
807-1122
17
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!