A háromszékiek úgy utaztak a Maros-parti városba, hogy egy újabb siker esetén már címvédőként térhetnek haza, azonban az egyik fél három győzelméig tartó párharcot nem sikerült lezárni, erre egy nappal később kapnak ismét lehetőséget.
A döntő harmadik meccse jelentette az aradi együttes számára az utolsó esélyt arra, hogy életben tartsa reményeit, de a nagy tét ellenére Bogdan Bulj tanítványai nem rettentek meg a feladattól, és már az első negyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, és hatpontos előnyt dolgoztak ki,
amiből a meglepően gyengén teljesítő zöld-fehérek csupán kettőt tudtak lefaragni az első tíz perc végére (20–16).
A folytatásban aztán felébredtek a szentgyörgyi lányok, össze is hoztak egy 10–0-s sorozatot, amivel fordítottak, sőt Daniel Raber révén előnyüket növelni is tudták, és ekkor úgy tűnt, helyreáll a világ rendje. Ezt viszont másként gondolta Keys és Hadzovic, akik nem késlekedtek sokáig a válasszal, így Pop találata is kellett ahhoz, hogy a székelyföldi együttes három pontos fórral vonuljon szünetre (31–34).
A térfélcserét követően bár Zoran Mikes tanítványai nem tudtak elhúzni, de Jonesnak és Rabernek köszönhetően jó ideig távol tartották maguktól ellenfelüket, míg aztán hirtelen rövidzárlat állt be a játékukba, és ezúttal a házigazdáknak sikerült zsinórban tíz pontot összedobálni, amivel átvették a vezetést, és tíz perccel a vége előtt kétpontos előnyt tudhattak magukénak (50–48).
Következett a mindent eldöntő utolsó negyed, amelynek első perceiben a Maros-partiak továbbra is őrizték előnyüket mindaddig, amíg Ghizilă el nem süllyesztett egy triplát, majd rögtön utána Jones egyenlített (61–61). Ekkor még három perc volt hátra a meccsből,
azonban ez úgy telt el, hogy a zöld-fehérek már egyetlen találatot sem jegyeztek, a véghajrát idegekkel jobban bíró aradi lányok viszont hat pontot szerezve nyerték a találkozót, amivel összesítésben 2–1-re szépítettek.
A bajnokság döntője így a negyedik mérkőzéssel folytatódik, amelyet szintén Aradon rendeznek szerdán 19 órakor.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!