Hirdetés

Esélyt sem adott ellenfelének, elődöntős a Sepsi-SIC

Átrobogott negyeddöntős ellenfelén a Sepsi-SIC
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. április 13., 23:57

A női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzését is simán hozta a Sepsi-SIC, és kettős győzelemmel kiejtve a Bukaresti Agronomia együttesét bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a háromszékiek a Brassói Olimpia–CSM Târgoviște párharc győztesével küzdenek meg a fináléba jutásért.

2021. április 13., 23:57

A találkozó első találata Filip nevéhez fűződik, akinek távoli dobásával a vendégek szereztek vezetést, azonban a Mandache–Pasic páros gyorsan lehűtötte a fővárosiak lelkesedését, majd színre lépett Orbán és Tobin, akik összehoztak egy 10–0-s sorozatot, így tíz perc elteltével a zöld-fehérek már jelentős előnyt dolgoztak ki (21–7).

A folytatásban az Agronomia még megpróbált felzárkózni, sikerült is hátrányukat hét pontra csökkenteniük, de nem nézték ezt tétlenül Zoran Mikes tanítványai sem, ismét felpörgették a ritmust, és néhány perc alatt visszaállították a kényelmes különbséget (31–16).

Hirdetés

Szünet után viszont már csak egy csapat maradt a pályán, a szentgyörgyi lányok magasabb fokozatra váltottak. 

Elsősorban Pasic és Gödri-Părău kiváló egyéni teljesítményének köszönhetően alaposan megszórták a bukarestieket, akik már nem tudták tartani a lépést (57–25).

Az utolsó tíz perc sem hozott változást, továbbra is a zöld-fehérek akarata érvényesült a pályán, és a Sepsi-SIC negyvenöt pontos győzelme hűen tükrözi az erőviszonyokat. A háromszékiek kettős győzelemmel jutottak az elődöntőbe, ahol a Brassói Olimpia–CSM Târgoviște párharc nyertese lesz az ellenfelük. A másik ágon a Szatmárnémeti VSK és az Aradi FCC Baschet jutott a legjobb négy közé.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés, Sepsi Aréna:
Sepsi-SIC–Bukaresti Agronomia 79–34 (21–7, 10–9, 26–9, 22–9)
Sepsi-SIC: Pasic 18 (2x3), Tobin 15, Gödri-Părău 12 (1x3), Mandache 9 (1x3), Cătinean 7 (1x3). Cserék: Orbán 8, Kovács 8, Pavlopoulou 2. Edző: Zoran Mikes.
Agronomia: Filip 13 (1x3), Șipoș 10 (1x3), Plavitu 5 (1x3), Chelariu, Neagu. Cserék: Panait 2, Vilcinschi 2, Anastasescu 2, Cristea, Țînțar. Edző: Milan Sokic.
Játékvezetők: Amalia Marchiș, Raluca Dan, Karsai Anett.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!