Hirdetés

Egyenlített a KSE az U elleni párharcban, a Sirius ismét kikapott Brassótól

A KSE nagy csatában egyenlítette ki az U elleni párharcot
Fotó: Zsoli Jeffwarder

A női kosárlabdabajnokság rájátszásában az 5–8. helyekért folytatott helyosztó küzdelemsorozatban a Kézdivásárhelyi SE hazai egyenlített a Kolozsvári U ellen, míg a Marosvásárhelyi Sirius második meccsén is kikapott Brassótól.

2023. április 06., 20:58

Vasárnap a kolozsváriak hazai pálya előnyét élvezve nyolcpontos győzelmet arattak (68–60), így a Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár edzette kék-fehérek győzelmi kényszerrel léptek pályára. A vendégek első kosarára (Putra) Corda hármassal válaszolt és a felek felváltva, támadásonként vették át egymástól a vezetést. Az U Putra kosarával ugyan meglógott 5 ponttal, ám Biszak az első tíz perc végére három pontra csökkentette a vendégek előnyét.

A második negyed is a 21 pontot jegyző Putra kosarával startolt (15–20), ám a kézdiek megrázták magukat és fokozatosan magukhoz ragadták az irányítást előbb kiegyenlítve a 24-et szóró Corda révén (22–22), majd többször is átvéve a vezetést, ám az U nem hagyta magát és a csapatok döntetlen állásnál vonultak pihenőre (31–31).

Hirdetés

Szünet után folytatódott a két csapat küzdelme, ám a nézőtéren a kedélyeket nemcsak a rendkívül izgalmas játék és az eredmény alakulása, hanem a harmatgyenge, összevissza fújó bírói gárda is borzolta. A mérkőzés háromnegyedénél az U két hosszal vezetett (42–44), és ennél az állásnál a kincses városiak játszhattak volna az 5. helyért a folytatásban.

Ám ezt nem így gondolták a kézdiek, és bár nem egészen három perccel a vége előtt még egyenlő volt az állás (53–53), a KSE innentől magához ragadta a vezetést és ki sem engedte a kezéből többé. A kegyelemdöfést Biszak vitte be az ellenfélnek egy hármassal és két büntetővel, és a mérkőzés a kék-fehérek hétpontos győzelmvel ért véget. A mindent eldöntő harmadik mérkőzést Kolozsváron játsszák.

Kemény dió volt Brassó

A Marosvásárhelyi Sirius az első meccsen tízpontos vereséget szenvedett, így csütörtökön győzelmi kényszerben lépett pályára a Brassói Olimpia ellen.
Az első negyedben a vendégek elléptek hét ponttal (12–19), innen sikerült visszakapaszkodniuk a marosvásárhelyi lányoknak és egy pontos előnnyel zárták a játékrészt. A folytatásban az Olimpia magához ragadta a kezdeményezést és a szünetig hét pontos előnyt dolgozott ki.

A harmadik negyeden is folytatódott a szoros játék, ám Brassó nem engedte ki a vezetést, habár a Sirius többször is egyre csökkentette hátrányát, az utolsó játékrésznek hatpontos Olimpia-vezetésnél futottak neki a felek.

Ez volt a döntő, a Sirius nem bírta tartani a lépést a brassóiakkal, akik végül magabiztos, 18 pontos győzelmet arattak és készülhetnek az ötödik helyért kiírt párharcra.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, helyosztó. 2. mérkőzés:
Kézdivsárhelyi SE – Kolozsvári U 67–60 (15–18, 16–13, 11–13, 25–16)
A KSE pontszerzői: Corda 24 (4 hárompontos), Wilson 15, Biszak 11 (1), Mitrovic 9, Hawks 6, Domokos 2. Játszott még Kozman, Bara-Németh.
A párharc állása: 1:1.

Marosvásárhelyi Sirius–Brassói Olimpia 77–95 (25–24, 20–28, 19–18, 13–25)
A Sirius pontszerzői: Coopers és Horobec 18–18, Lipovan 15, Podunavac 10, Sólyom 4.
A párharcot 2:0-ra a Brassó nyerte.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!