Az első elődöntőben, szombaton délután a Szatmárnémeti VSK és a Konstancai Phoenix CSU csapott össze. Szorosan indult a meccs, az első negyedben a VSK diktálta az iramot, de nem tudta leszakítani a konstancaiakat, akik az első tíz perc végén egyenlítettek, majd a folytatásban a vezetést is átvették. Innen rákapcsolt Szatmárnémeti, a szünetben pedig már 14 ponttal vezetett. A folytatásban már nem tudott visszajönni a meccsbe a Phoenix, a különbség az utolsó negyedben 31 pont is volt, végül 90–67-re nyert Szatmárnémeti.
Következett a Sepsi-SIC meccse, és ahogy várható volt, hamar elhúzott az eredményjelzőn, Alexandria főleg hárompontosokkal próbálta tartani a lépést, de ez nem sikerült, az első negyed végén már tíz ponttal vezetett a házigazda. A lényegi kérdések a második negyedben dőltek el, Alexandria mindössze nyolc pontot szerzett, míg a Sepsi 32 pontot dobált össze.
A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség és a SIC megdobja-e a száz pontot – ez végül könnyedén sikerült, hiszen 113–52-re nyerte a meccset. A nagyarányú sikert beárnyékolja, hogy Jovana Pasic súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.
A döntőt vasárnap 18 órakor rendezik a Sepsi Arénában.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!