Hazai pályán zárta az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a sereghajtó marosvásárhelyi együttes, amely szerdán délután az előző szezonban bronzérmes, jelenleg is harmadik helyezett aradiakat fogadta.
Az első kilenc pontot ugyan az aradi gárda szerezte, de erre a hazai játékosok egy 10–0-s sorozattal válaszoltak, ezután pedig szorosan alakult az eredmény. A második játékrészben ugyan az FCC Baschet kisebb lépéselőnyben volt, de a szünet előtt a VSK remekelt támadásban és átvette a vezetést.
A folytatásban az aradiak hamar fordítottak és bár a házigazdák ott voltak a sarkukban, de a harmadik negyed végén ritmust váltottak, ennek köszönhetően nagyon rövid idő alatt 18 pontos előnyt alakítottak ki. Ezzel el is döntötték a javukra az összecsapást, a VSK már nem tudott visszazárkózni, és végül az FCC Baschet 25 pontos különbséggel győzött.
A Marosvásárhelyi VSK egy győzelemmel és tizenhárom vereséggel fejezte be az alapszakaszt, a rájátszás negyeddöntőjében pedig az alapszakaszgyőztes Konstancai CSM-vel találkozik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!