Hirdetés

Otthon kezd a Sepsi SIC

Saját közönsége előtt kezdi el a bajnokságot a szentgyörgyi gárda. Archív
Fotó: Sánta Imre

2018. szeptember 05., 11:27

Többszöri halasztás után elkészítették a női kosárlabda-bajnokság csoportjait és menetrendjét. Öt ellenfele lesz a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC együttesének, amely hazai pályán kezdi el a pontvadászatot.

2018. szeptember 05., 11:27

Két csoportra osztották a mezőnyt. Az élvonalt jelentő A csoportba sorolták a Sepsi SIC, a Brassói Barcaság, a Szatmárnémeti VSK, az Aradi ICIM, a Kolozsvári U és a CSM Târgoviște csapatait.

A B csoportba került a Bukaresti Agronomia, a Marosvásárhelyi VSK, a Kézdivásárhelyi SE, a Konstancai Phoenix, a Bukaresti Rapid, a CSM Alexandria és a Nagyváradi CSU.

Hirdetés

Október 6-án rajtol a küzdelem, a Sepsi SIC hazai pályán kezd. Első ellenfele az a CSM Târgoviște lesz, mely 2017-ben bajnok lett, tehát az előző két kiírás győztese csap majd össze.

Az A csoportban november 3-án már le is járnak az odavágók, de nem pihennek, rögtön elkezdik a visszavágó-sorozatot. Év végéig lezárják az alapszakaszt.

A kupasorozat első fordulójában nem kell pályára lépjenek Zoran Mikes tanítványai. Archív •  Fotó: Sánta Imre Galéria

A kupasorozat első fordulójában nem kell pályára lépjenek Zoran Mikes tanítványai. Archív
Fotó: Sánta Imre

Ezt követően jön majd a középszakasz, amikor ismét két részre osztják a mezőnyt. A piros csoportban az élvonalbeli együttesekhez csatlakozik a B csoport elsője, a sárga csoportban pedig tovább küzd a maradék hat másodosztályos gárda (itt is oda-visszavágós rendszerben zavarják le a csatákat).

Kapcsolódó

Ezután a sárga csoport elsője is bejut a felsőházi rájátszásba, tehát a legjobb nyolc harcolhat a végső győzelemért. A negyeddöntőktől a párharcok az egyik fél három győzelméig tartanak, az 5–8. helyekért kettőig. Az utolsó öt csapat két tornán dönti el a 9–13. hely sorsát.

Nem kell pályára lépjenek

Kisorsolták a Román Kupa első fordulójának párosításait is. A címvédő Sepi SIC egyedüli csapatként automatikusan bekerül a második körbe, a többiek viszont szeptember 26. és 29. között összecsapnak.

Női kosárlabda, Román Kupa, 1. forduló:

Szatmárnémeti VSK–Bukaresti Rapid
CSM Alexandria–Bukaresti Agronomia
Kolozsvári U–Konstancai Phoenix
CSM Târgoviște–Marosvásárhelyi VSK
Nagyváradi CSU–Kézdivásárhelyi SE
Aradi ICIM–Brassói Barcaság

A Sepsi SIC-en kívül a hat párharc győztese, illetve egy szerencsés vesztes (a legkisebb különbséggel alulmaradt csapat) lesz ott a második fordulóban, amelyet 2019. február 26. és március 6. között bonyolítanak le. A négy győztes alkotja majd a Final Four mezőnyét (március 30–31.).

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 2018–2019-es szezon, odavágók, menetrend:

1. forduló (október 6.)
Sepsi SIC–CSM Târgoviște
Kolozsvári U–Brassói Barcaság
Szatmárnémeti VSK–Aradi ICIM

2. forduló (október 13.)
CSM Târgoviște–Kolozsvári U
Aradi ICIM–Sepsi SIC
Brassói Barcaság–Szatmárnémeti VSK

3. forduló (október 20.)
Aradi ICIM–CSM Târgoviște
Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U
Sepsi SIC–Brassói Barcaság

4. forduló (október 27.)
CSM Târgoviște–Szatmárnémeti VSK
Brassói Barcaság–Aradi ICIM
Kolozsvári U–Sepsi SIC

5. forduló (november 3.)
Brassói Barcaság–CSM Târgoviște
Sepsi SIC–Szatmárnémeti VSK
Aradi ICIM–Kolozsvári U

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!