A legjobb nyolc közé a Brassói CSU, a VSK Csíkszereda, a Szászrégeni Lucian Blaga Középiskola, a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK, a Bukaresti Olimpia, a Temesvári Bega ISK, a Sepsiszentgyörgyi ISK és a Nagyváradi BCU együttese jutott.
A döntő tornát május 1–5. között rendezik,
a helyszínről azonban még nem döntött a Román Kosárlabda-szövetség (FRB). A nyolc együttest két csoportba sorolták, az 1. csoportban Brassó, Csíkszereda, Szászrégen és Kézdivásárhely, a 2. csoportban pedig a bukaresti, a temesvári, a sepsiszentgyörgyi és a nagyváradi csapat küzd majd az elődöntőbe jutásért.
Végéhez közeledik az U18-as női kosárlabda-bajnokság is, ahol az első hat közé
nem jutott be egyetlen székelyföldi együttes sem.
A 7–10. helyekért zajló tornát szintén május első felében rendezik, ezen a Brassói CSU, a Brassói Brașovia ISK, a Nagyváradi ACS Rookies és a VSK Csíkszereda lesz érdekelt. A helyszínről ebben a korosztályban sem döntött még a szakszövetség.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!