A két napos tornán hét fiú- és négy lánycsapat vett részt. A fiúcsapatokat két csoportra osztották: az A csoportban négy, a B-ben három együttes lépett pályára. A csoportmeccsek után az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe, ahol keresztmérkőzések következtek. Az elődöntők győztesei a nagydöntőben csaptak össze, míg a vesztesek a bronzmérkőzésen küzdöttek meg egymással. A lányoknál körmérkőzéses rendszerben zajlottak a küzdelmek, ahol minden csapat játszott mindenkivel. Az eredményeket a csoportmeccsek alapján rangsorolták.

A mérkőzéseket játékvezetők segítették, ami hozzájárult a verseny tisztaságához. A színvonal emelését kijelzőtáblák és támadóidő használata is biztosította” – nyilatkozta a Székely Sport érdeklődésére Antal Szabolcs, a torna főszervezője.

Kiemelte, hogy a szervezés során az egyre növekvő kiadások és adminisztratív akadályok komoly kihívást jelentettek. „Ennek ellenére bízunk benne, hogy ez a több mint 30 éves hagyomány nem szakad meg, és az elkövetkező években is egészségesen és sportra készen újra találkozhatunk. Hálásak vagyunk minden résztvevőnek és támogatónak, akik lehetővé tették, hogy idén is méltóképpen megrendezésre kerüljön a torna. Találkozzunk jövőre is a kosárlabdapályán!” – közölte Antal Szabolcs.

Fiúk: 1. a 2012–2016-os évfolyam, 2. a 2010–2011-es évfolyam, 3. a 2007–2009-es évfolyam.
Lányok: 1. az 1995–2002-es évfolyam, 2. a 2003–2014-es évfolyam, 3. a 2018–2021-es évfolyam.
Nagy Rezső, a csíkszeredai gimnázium jeles testnevelő tanára, a csíki sportélet egyik kiemelkedő alakja volt, aki a kosárlabda népszerűsítésében és fejlesztésében is fontos szerepet játszott. Emléke és hagyatéka előtt tisztelegve indult útjára a Nagy Rezső Emléktorna, amelyet minden évben megrendeznek. Az esemény célja, hogy megőrizze az általa képviselt értékeket.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!