A tokiói olimpiai egyik újdonságaként a 3x3-as kosárlabda került be az ötkarikás csúcsesemény műsorába. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szakágban Románia a női válogatott kiváló világranglista-helyezésének köszönhetően szerzett kvótát Tokióba, még tavaly ősszel.
A tornán mindössze nyolc ország csapata vehet részt mindkét nemben, Románia mellett egyelőre Oroszország, Kína és Mongólia jelenléte biztos a női mezőnyben.
A Román Kosárlabda Szövetség (FRB) szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint június 4-én edzőtáborba vonulnak a kerettagok.
A válogatottba többek között meghívót kapott a sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC kapitánya, Annemarie-Gödri Părău is.
A zöld-fehérek rutinos irányítóján kívül Gabriela Mărginean, Ancuța Stoenescu, Gabriela Irimia, Anca Șipoș, Alexandru Uiuiu, Gabriela Stanici, Elisabeth Pavel, Sonia Ursu-Kim, valamint a honosított Ashley Walker tagja a keretnek.
Utóbbi három kosaras kivételével a többiekre háromhetes edzőtáborozás vár az izvorani-i, Sydney 2000 nevet viselő olimpiai központban. Pavel nemrég Olaszországból tért haza, így kéthetes karanténba kell vonulnia, Walker az Egyesült Államokban, Ursu pedig Dél-Koreában tartózkodik jelenleg, ők hárman otthoni edzéseket végeznek.
A keret többi tagjának koronavírusteszten kell átesnie, az edzőtáborban pedig csak szigorú járványügyi óvintézkedések mellett készülhetnek a lányok. A fizikai, technikai és taktikai elemeken kívül a lélektani felkészülésre is hangsúly kerül, a háromhetes összetartást pedig egyhetes szünet követi, amikor hazatérhetnek a sportolók. Aztán július 2-ától újabb háromhetes edzőtábor következik számukra az Ilfov megyei településen.
A tokiói torna maradék négy kvótájáért a magyar válogatott is versenyben van, de a nemzetközi szövetség elhalasztotta a márciusra tervezett olimpiai selejtezőt, amelyet Indiában tartottak volna, ugyanakkor az áprilisra kiírt budapesti pótselejtezőt sem lehetett megrendezni. Előbbi megmérettetésen három, utóbbin egy kvóta talál majd gazdára, de az új időpontok egyelőre nem ismertek.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!