A csíkszeredai kosárlabdaszerető közösség újabb nyári ünnepét ülte meg: augusztus 10-én, vasárnap, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a CsíkBall 3x3-as kosárlabda-tornát. A Nagy Rezső Sportegyesület által életre hívott, a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti sportpályákon zajló esemény idén különösen jó hangulatban telt, és a résztvevők száma is bizonyította, hogy a 3x3-as játékformának Székelyföldön komoly rajongótábora van.
A szervezők számára az idei kiírásnak különleges ízt adott, hogy a rendezvény előtt nemrég elkészült a második kosárlabdapálya is a gimnáziumok mögött, így a mérkőzések kényelmesebb lebonyolítást kaptak. Bár a költségvetés szűkös volt, a lelkesedés és az érdeklődés minden korábbinál nagyobb volt.
A férfi nyílt (Open) kategóriában 12 csapat nevezett, a háromfős csoportok küzdelmei után a legjobbak a negyeddöntőkbe, majd az elődöntőkbe jutottak, végül a döntőben a Mapecok diadalmaskodtak a MÁG ellen, míg a bronzérmet az Actually Ja szerezte meg.
A női nyílt (Open) kategóriában öt együttes körmérkőzéses rendszerben döntött a helyezésekről: itt a Swoosh lett a bajnok, megelőzve a Hoopqueens csapatát, a harmadik helyet pedig a Vanos szerezte meg.
Az U15-ös fiúk mezőnyében ugyancsak öt csapat versenyzett: a VSK Csíkszereda U15-ös együttese bizonyult a legjobbnak, mögöttük a Familia Lubenita végzett a második, az Overtime pedig a harmadik helyen.
A kísérőrendezvények is nagy sikert arattak: a hárompontos dobóversenyt Lénárt Amanda nyerte, míg a látványos Slam Dunk – magyarul zsákolás, vagyis amikor a játékos felugorva, felülről bedobja vagy beleüti a labdát a kosárba – verseny közönségkedvence és győztese Kocsis Csongor Dávid lett, a gyergyószentmiklósi Antares VSK aktív játékosa.
A CsíkBall 3x3-as kosárlabda-torna ismét bizonyította, hogy a szabadtéri nyári kosárnak megvan a maga varázsa: gyors, pörgős, közösségépítő, és immár hagyományos sportünneppé nőtte ki magát Csíkszeredában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!