HIRDETÉS

Nyert a Sepsi-SIC, tudja a következő ellenfelét

Annak ellenére, hogy nem sok tétje volt, nagy harcot hozott a mérkőzés
Fotó: Facebook/Sepsi SIC

2019. december 06., 11:08

Utolsó csoportmérkőzésén is sima győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában. A háromszékiek tizenhat pontos különbséggel verték a svéd Lulea BBK együttesét, és a kontinensviadal rájátszásában folytathatják a küzdelmet.

2019. december 06., 11:08

A csoportjukból már biztos továbbjutóknak számító zöld-fehérek nagy lendülettel kezdték az összecsapást, Butler és Mandache találataival hamar vezetéshez jutottak, majd hamarosan Givens is csatlakozott, Gödri-Părău pedig sorozatban öt pontot szerezve tovább növelte a háromszékiek előnyét (15–6).

Hiába kért időt a vendégcsapat edzője, továbbra is a szentgyörgyi lányok irányították a játékot, és az első negyed végére már tizenöt pontos különbséget alakítottak ki (26–11).

HIRDETÉS

A folytatásban mindkét csapat sokat hibázott, három perc alatt csupán egy-egy találatot jegyezhettünk mindkét oldalon. Zoran Mikes tanítványait azonban nem zavarta meg túlságosan az sem, hogy a technika ördöge miatt hosszú percekig állt a játék, és egy pontszegény második negyed után is maradt a megnyugtató előny (39–23).

Szünet után Slaughter faragott a vendégek hátrányából, de a felzárkózásra már nem adtak lehetőséget a zöld-fehérek, sőt Pasic, Givens és Gödri-Părău találatai révén előnyük tovább duzzadt, amit a következő percekben növelni is tudtak, így a mérkőzés sorsa ekkor már végleg eldőlni látszott (54–32).

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC

Az utolsó negyedben a svédek összehoztak ugyan egy 10–0-s sorozatot, de ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy beérjék az addig fölényben játszó vendéglátóikat.

Izgalmakat inkább Brewer sérülése okozott, akit hordágyon vittek le a pályáról, ez pedig a folytatásra nézve jelenthet komoly vérveszteséget a háromszékieknek.

A záró felvonást a vendégcsapat nyerte, de ez már nem változtatott azon, hogy a Sepsi-SIC utolsó csoportmérkőzésén 64–48 arányban behúzza a győzelmet, a Sepsi Aréna közönsége pedig állva ünnepelte kedvencei sikerét.

A zöld-fehérek az E csoport második helyén végezve jutottak tovább az Európa Kupa egyenes kieséses szakaszába, ahová a nemzetközi szövetség (FIBA) versenyszabálya szerint 24 csapat léphetett tovább, és amelyeket eredményeik alapján rangsoroltak. A nyolc legjobb mutatóval rendelkező együttes játék nélkül jut a második körbe, míg a további 16 csapatnak ezért külön meg kell küzdenie.

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC

A rangsorolás miatt azonban az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a háromszékiek ellenfele az a lengyel Artego Bydgoszcz együttese lesz, amellyel már a csoportküzdelmek során találkoztak, és amely mindkét alkalommal legyőzte a zöld-fehéreket. Az első mérkőzésre várhatóan december 19-én kerül sor Sepsiszentgyörgyön, míg a visszavágót január 9-án rendezik Lengyelországban.

Női kosárlabda, Európa Kupa, E csoport, 6. forduló:
Sepsi-SIC–Lulea BBK 64–48 (26–11, 13–12, 15–9, 10–16).
Sepsi–SIC: Givens 16 (1x3), Mandache 11 (1x3), Butler 8, Gördi-Părău 7 (1x3), Pasic 2. Cserék: Vucetic 8, Brewer 8, Orbán 4, Demeter, Mîrne-Nagy, Topuzović, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Lulea BBK: Jovanovic 9, Vesterberg 8 (1x3), Heideman 6, Slaughter 3, Nnamaka 1. Cserék: Karamovic 7, Ekh 6, Camara 5 (1x3), Södersen 3, Nystrom. Edző: Seth Robin Arne Sandberg.
Játékvezetők: Olekszandr Dotszenko (ukrán), Lizaveta Famina (fehérorosz), Jevgenyi Nagoronyi (ukrán).

Az E csoport másik mérkőzésén:
Galatasaray–Artego Bydgoszcz 85–76 (22–21, 13–20, 23–20, 27–15).

A csoport végső rangsora:
1. Artego Bydgoszcz (4 győzelem/2 vereség) 10 pont,
2. Sepsi-SIC (4/2) 10,
3. Galatasaray (3/3) 9, 
4. Lulea BBK (1/5) 7.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Székelyföldi kosárlabda sikerek a tengerparton

Tengerpart, kosárlabda és székelyföldi sikerek: a háromszéki és csíki U12-es csapatok több mint 40 győzelemmel zárták a costinești-i kosárlabda-fesztivált. A Sepsi Elite és a KSE lányai hibátlan teljesítménnyel végeztek csoportjuk élén.

Újra az Euroliga kapujában a Sepsi-SIC

A legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében bizonyíthat a hazai bajnok Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata. A főtáblára jutásért egy párharcot kell sikerrel vegyen, de ehhez bravúrra lesz szüksége.

Sánta Szabolcs: eljött a pillanat, hogy szintet lépjen a vásárhelyi kosárlabda

Meghosszabbította szerződését a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kapitánya. A pályafutása végén járó Sánta Szabolcs a bajnokság leghatékonyabb belföldi játékosának számít, és még komoly tervei vannak a következő idényben.

Marosvásárhelyi VSK: hosszabbított a csapatkapitány, amerikai irányító érkezett

Alakul a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. A csapatkapitány Sánta Szabolcs újabb szezonra kötelezte el magát szülővárosa együttesénél, valamint egy minőségi légióst is sikerült szerződtetni.

Folytatja a Marosvásárhelyi VSK élén a magyarországi szakvezető

A következő szezonban is Faragó Péter irányítja a kispadról az élvonalbeli bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatát.

Tragédia a hazai kosárlabdaéletben, gyásznapot rendelt el a szakszövetség

Június 24-re országos gyásznapot rendelt el a Román Kosárlabda-szövetség (FRB), miután tragikus buszbalesetben elhunyt a Nagyváradi CSM utánpótlás akadémiájának egyik edzője és több gyerek megsérült.

Fejlődött a romániai kosárlabdázás, de vannak még elvárásaik a székelyföldi klubvezetőknek

Carmen Tocală újabb négy évre kapott bizalmat a Román Kosárlabda Szövetség élén, de az új vezetésben ezúttal sincs magyar képviselet. Szászgáspár Barnabás és Rusz István is bizakodva, de óvatosan fogalmazott a jövővel kapcsolatban.

Sikeres szezont zárt a Kézdi SE lány kosárcsapata

Június 4-e és 8-a között Bukarestben rendezték az U13-ös országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyen a Kézdivásárhelyi SE is érdekelt volt.

Országos döntő-tornán a KSE U13-as kosaras lányai

Szerdától vasárnapig Bukarestben rendezik az U13-as országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyre a Kézdivásárhelyi SE is bejutott. A döntőig vezető útról és az esélyekről Farkas Alpárral, a céhes városi lányok edzőjével beszélgettünk.

Elmaradt az egyenlítés, lejárt a Marosvásárhelyi VSK szezonja

Nagyot küzdött hazai pályán a Temesvári SCM-vel a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság kilencedik helyének megszerzéséért, ám újabb vereséget szenvedett, így alulmaradt a párharcban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!