HIRDETÉS

Nem tudtak lépést tartani a szigetiekkel a csíki kosarasok

Elvitték a pontokat a vendégek
Fotó: Gábos Albin

2018. november 10., 19:49

Vereséget szenvedett szombaton este a VSK Csíkszereda a román felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság C értékcsoportjának hetedik fordulójában.

2018. november 10., 19:49

Csak az első percben vezetett a házigazda VSK, a csapat újonca Adrian Movilenu az első csíki támadásnál hárompontos dobással mutatkozott be a közönségnek. A 25 éves ploiești-i nevelésű Adrian Robert Movileanu Brăiláról érkezett, a Duna-parti csapat nehéz anyagi helyzetbe került, és játékosainak többségét elküldte. Movileanut – az őszi idényt sérülés miatt kihagyni kényszerülő – Medgyesy Robert helyére igazolták le.

Jó választásnak bizonyult, a Máramarosszigeti CSM ellen végig játszott, 23 pontot ért el, ebből hét tripla volt.

Kevés néző – közel háromszáz – volt kíváncsi az Erőss Zsolt Arénában megrendezett összecsapásra, ahol a jobb játékerőt képviselő Tisza-parti gárda hamar átvette a vezetést, végig tartani tudta, az első negyed után tíz ponttal, a mérkőzés felénél 13 ponttal, az utolsó szünetben pedig 14 ponttal vezettek a vendégek.

•  Fotó: Székelyhon Galéria

Fotó: Székelyhon

Az utolsó negyedben izgalmas lett a mérkőzés, az utolsó három percre a csíkiak feljöttek mínusz ötre, és bár minden tőlük telhetőt megtettek – sajnos –, nem sikerült az egyenlítés. A csíkiaknál Medgyesy mellett a szintén sérüléssel küszködő Lokodi Mátyás sem tudott pályára lépni.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A következő fordulóban, november 17-én a csíkiak a Bukaresti Agronomia otthonában vendégszerepelnek.

•  Fotó: Székelyhon Galéria

Fotó: Székelyhon

Férfi kosárlabda, C értékcsoport, 7. forduló:
VSK Csíkszereda–Máramarosszigeti VSK 86–93 (24–30, 15–22, 17–18, 30–23).
A hazai csapat pontszerzői: Dorde Simeunovic 33 (4x3), Adrian Movileanu 23 (7x3), Goran Ostojic 14, Matevz Magusar 10, Raul Olariu 4, László Botond 2, Nagy Sándor 1. Játszott még: László Arnold. A vendégek legeredményesebb játékosa Allan Ralph Thomas volt 27 ponttal.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi László: „ha ebben a szezonban nem jutunk vissza, a következőben háromszor ilyen nehéz lesz”

A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

`
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

A válogatott leghatékonyabb játékosának célja, megszerettetni a kosárlabdát a gyerekekkel

A román U20-as kosárlabda-válogatott leghatékonyabb játékosának bizonyult Bara-Németh Beáta a miskolci rendezésű Európa-bajnokságon. Karrierjének utóbbi két éve mellett terveiről és prioritásairól beszélgettünk a háromszéki sportolóval.

Újjáélesztették a Székely Pattogót

Több mint 40 csapat vett részt a 2. Székely Pattogó 3x3-as utcai kosárlabda-bajnokságon, amelynek idén Borzont volt a házigazdája.

Nyolcadik alkalommal pattogott a labda a CsíkBall 3x3-as kosártornáján

Új pályán, nagy érdeklődés mellett rendezték meg hétvégén Csíkszeredában a nyolcadik CsíkBall 3x3-as kosártornát. Több kategóriában osztottak érmeket, és a kísérőversenyek is látványosra sikerültek.

„Mindig meg kell találni a pozitívumot” – Kozman Kriszta útja Kézditől a világbajnokságig

Legutóbbi beszélgetésünkkor, a 2023–2024-es szezon előtt még a Kézdivásárhelyi SE irányítója volt Kozman Kriszta. Azóta Brassó és Kolozsvár élvonalbeli csapataiban is megfordult, legutóbb a román egyetemi válogatottal játszott az esseni Universiadén.

Sok a kérdőjel a Kézdi SE kosárlabdacsapat háza táján

Az elmúlt idényt sikeresen záró Kézdivásárhelyi SE kosárlabda-szakosztályánál jelenleg a következő szezon költségvetésének összeállítása zajlik. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsert a bajnoki évad előtti tervekről kérdeztük.

Visszatér a 3x3-as kosárláz Csíkszeredába

A Csík-Ball 3x3 kosárlabdatornát idén augusztus 10-én, vasárnap rendezik meg Csíkszeredában, ez lesz a nyolcadik kiadás. A főgimnázium udvarán, négy kategóriában várják a nevezőket, a gyors játék és a nyári élmény garantált.

Tizedik szezonját kezdi a közönségkedvenc a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

A montenegrói születésű, de Marosvásárhelyen letelepedett Goran Martinic újabb egy évre szóló szerződést írt alá a VSK-val és ősszel a tizedik szezonját kezdi el a férfi kosárlabdacsapatnál.

Megismerte első ellenfelét, újabb amerikaival erősített a Marosvásárhelyi VSK

Kupamérkőzésekkel rajtol el szeptember végén a hazai férfi kosárlabdaszezon, a Marosvásárhelyi VSK ellenfele a Temesvári SCM lesz. A klub újabb erősítést jelentett be, a harmadik amerikai idegenlégiós csatlakozik a kerethez.

A Galatasaray ellen juthat a főtáblára a sepsiszentgyörgyi kosárcsapat

A Sepsi-SIC a török Galatasarayt kapta ellenfélül a selejtezőben a női kosárlabda Euroliga 2025–2026-os idényének szerdai sorsolásán. Továbbjutás esetén többek között a Sopron Baskettel találkozhatnak.

Kemény együttest épít a Marosvásárhelyi VSK

Tovább erősödött a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete. Újabb amerikai idegenlégióst igazoltak és egy meghatározó játékossal hosszabbítottak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!