Hirdetés

Nem sikerült meglepetést okozni a KSE-nek

A KSE játékosai csak időnként tudták tartani a lépést a konstancaiakkal. Korábbi felvétel
Fotó: Zsoli Jeffwarder

2023. március 22., 19:53

A női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében a Kézdivásárhelyi SE harminc pontos vereséget szenvedett szerdán délután a Konstancai MSK otthonában, az egyik csapat két sikeréig tartó párharc első mérkőzésén.

2023. március 22., 19:53

Az alapszakasz második helyéről az elődöntőbe jutott konstancaiak szerezték a találkozó első pontjait, ám Fota kosarára Hawks azonnal válaszolt (2–2), majd a KSE Corda hármasával átvette a vezetést a 2. percben (3–5), ám innentől a tengerparti alakulat egy 14–0-s sorozattal meglógott. A konstancai kosarak egyhangúságát csupán Corda újabb hármasa törte meg (17–8), de a Tatiana Gallova edzette MSK az első negyed végéig feltartóztathatatlanul szórta a kosarakat, 18 pontos előnnyel zárva az első tíz percet (26–8).

A folytatásban magára talált az alapszakaszt hetedikként záró KSE, Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár edzők tanítványai tartották a lépést a házigazdákkal, sőt Corda és Hawks hármasaival, valamint Biszak kosár plusz büntetőjével a félidőre sikerült két pontot lefaragni az MSK előnyéből (43–27).

Hirdetés

Szünet után ismét „begorombultak” a konstancaiak, Mitrovic két hármasa csak mérsékelni tudta a hazaiak egyre növekvő előnyét, amely az utolsó negyedre 31 pontra nőtt. Az utolsó tíz percben a hosszabb kispaddal rendelkező MSK edzője lehetőséget adott a cseréknek is, ami meglátszott a játékban, a zárónegyed a KSE egypontos, míg a mérkőzés az MSK harminc pontos győzelmével ért véget.

A párharc második mérkőzésének vasárnap 17 órától a kézdivásárhelyi Kicsid Béla Sportcsarnok ad otthont. Amennyiben a KSE nyerni tud, a mindent eldöntő harmadik összecsapást március 29-én, szerdán Konstancán játsszák.

Női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Konstancai MSK–Kézdivásárhelyi SE 84–54 (26–8, 17–19, 27–12, 14–15).

A KSE pontszerzői: Corda 17 (3 hárompontos), Mitrovic 10 (2), Hawks 10 (1), Biszak 9, Wilson 6, Kozman 2. Játszott még Bara-Németh és Domokos.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!