Hazai találattal kezdődött a mérkőzés, a zöld-fehérek azonban hamar átvették a játék irányítását, és egy 8–0-s sorozattal válaszoltak. Előnyüket a folytatásban növelni is tudták, azonban vendéglátóik nem adták fel a küzdelmet, tartották magukat, és tíz perc után mindössze hat ponttal vezetett a címvédő (19–25).
A második negyedben viszont fordult a kocka, a Dâmbovița megyeiek nagyon elkapták a fonalat, sikerült felzárkózniuk, majd Chivu hárompontosával átvették a vezetést, előnyüket pedig Toma és Ghiță tovább növelték (31–25).
Zoran Mikes tanítványai azonban még időben eszméltek, Pasic és Givens távoli találataival egyenlítettek, majd Gödri-Părău a vezetést is megszerezte (31–33).
Ezt követően is maradt a kiegyensúlyozott játék, de az első húsz perc végére a háromszékieknek sikerült visszaállítaniuk a hatpontos különbséget (37–43).
Szünet után még jobban összekapták magukat a szentgyörgyi lányok, Mandache és Pasic hárompontos körön kívüli próbálkozásai rendre célba jutottak, de eredményesen játszott Givens, Gödri-Părău és Topuzovic is, aminek köszönhetően harminc percnyi játékidő után lényegében el is döntötték a mérkőzés sorsát (49–74).
Az utolsó játékrészt ismét a hazaiak kezdték jobban, sikerült is faragniuk a hátrányból (60–76), de ez csak szalmalángnak bizonyult, mert Mandache és Givens gondoskodtak arról, hogy visszaálljon a világ rendje, végül pedig Vucetic állította be a 63–89-es végeredményt.
A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa a 24 pontot szerző amerikai Chrissy Givens volt, de bőven kivette részét a győzelemből Andra Mandache is, aki 22 pontig jutott.
A zöld-fehérek legközelebb február 1-jén, szombaton lépnek ismét pályára, amikor a Sepsi Arénában az FCC Baschet Arad együttesét fogadják.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!