A marosvásárhelyi együttes két győzelemmel kezdte az idényt, a múlt hétvégén hazai közönség előtt a Román Kupában a CSM Focșani és a Galaci CSM legyőzésével megnyerte a csoportját és kiharcolta a nyolcas döntőbe jutást.
A bajnokság B jelű konferenciájának nyitófordulójában George Trif vezeteődző legénysége a megerősödött tengerpartiak ellen lépett pályára, és nem számíthatott az egyik alapember, Alin Borșa játékára. A hiánya pedig sokat nyomott a latban, hiszen a csapat így egyik tapasztalt belföldi játékosa nélkül maradt, és mint ismert, a mérkőzések teljes ideje alatt kötelező két romániai kosárlabdázónak folyamatosan a pályán kell lennie.
A mérkőzés kiegyenlített csatát hozott, a házigazdák ugyan folyamatosan lépéselőnyben voltak, de a vásárhelyiek nagyon jól tartották magukat, a nagyszünetben öt pont volt a konstancai gárda előnye. A folytatásban is hasonlóan alakult az eredmény, aztán az utolsó negyed elején a hazaiak kilenc ponttal megléptek, erre pedig a vendégek nem tudtak válaszolni, így a végéig nem volt kérdéses a győzelmük.
Az összecsapás a hárompontosoknál dőlt el, hiszen amíg Konstanca közel 50 százalékos hatékonysággal dobott távolról (26 próbálkozásból 12 landolt a gyűrűben), addig a vásárhelyiek alig négy triplát hoztak össze. A VSK-nál a csapatkapitány Sánta Szabolcs volt a legeredményesebb, aki dupla-duplát ért el, 12 pontot és 12 lepattanót szerzett.
A marosvásárhelyiek a következő fordulóban szabadnaposak lesznek, majd a program szerint legközelebb két és fél hét múlva október 11-én játszanak, amikor a Petrolul Ploiești-et fogadják.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!