A sorsolás úgy hozta, hogy először egymás után a három legerősebb ellenféllel kellett összecsapnia Hobaj Levente tanítványainak a Gyergyószentmiklóson rendezett U13-as országos bajnoki döntő tornán. Egyikük ellen csodát kellett volna elérjenek ahhoz, hogy a reális célt túllépve érmet szerezzenek a lányok.
A meglepetés elmaradt, azonban az együttes kihozta magából a maximumot, két csapatot is maga mögé utasítva lett negyedik a 2017–2018-as U13-as lány kosárlabda-bajnokságban.
Ez a gyergyószentmiklósi kosárlabdázás utóbbi évtizedeit nézve kiemelkedő eredmény, olyan, amire nem csak a kosaras lányok, az edző vagy az Iskolás Sportklub lehet büszke, de az egész város.
Hobaj Levente edző így összegzett: „Nagyon nehéz volt a döntő elmúlt öt napja, minden tekintetben.
Ez volt a cél a bajnokság kezdetén. Ezt is túlteljesítettük a negyedik hellyel.”
Hobaj Levente kifejtette, az ötből négy mérkőzésen képes volt a legjobb teljesítményt kihozni magából a csapat. A Sportul Studențescről, illetve Craiováról eleve tudták, hogy erősebbek, így elfogadható volt ellenük a vereség.
A Bukaresti Olimpiától sem szégyen kikapni, de az itt mutatott teljesítménnyel elégedetlen. Araddal és a Bukaresti 5-ös ISK-val szemben pedig nem hagytak kétséget afelől, hogy melyik is a jobb csapat.
Tavaly óta két helyet sikerült előrelépni, a 2018–2019-es U14-es bajnokságban már „csupán” egyetlenegy lépés kell a bajnoki éremért. Hobaj Levente így számol. Az idei döntő hatalmas tapasztalatot eredményezett, ilyen szurkolást, hangulatot most először éltek át, ezt is meg kell szokni.
Bízik benne, hogy a Gyergyószentmiklósi ISK és annak a munkaközössége, a szülők, a támogatók és a város is látja ezt az esélyt, és a lányok mellé áll a következőkben is, ahogy az elmúlt bajnokságban és a döntő megszervezése során is bizonyította ezt. Az eddigi támogatásért ezúton is köszönetét fejezte ki.
A gyergyószentmiklósi döntő előtt a Sportul Studențesc tűnt a bajnokság esélyesének, de a Bukaresti Olimpia közbeszólt. Mindkét csapat simán nyerte mérkőzéseit a vasárnapi találkozásukig, ott pedig az Olimpia győzött 68–49-re.
Aradi Gloria ISK–Bukaresti Olimpia SK 40–68
Bukaresti 5-ös számú ISK–Craiovai ISK 40–54
Gyergyószentmiklósi ISK–Bukaresti Sportul Studențesc 37–69 (9–25, 3–19, 11–11, 14–14), a gyergyói pontszerzők: Kercsó Anita 8, Elekes Boglárka, Kolumbán Kriszta, Ferencz Klementina, Elekes Rita 5-5, Béres Villő 4, Márton Andrea, Csergő Hortenzia 2-2, Bánfi Anett 1.
Sportul Studențesc–Arad 61–36
Olimpia–5-ös ISK 68–38
Craiova–Gyergyószentmiklósi ISK 72–51 (9–11, 24–15, 15–11, 24–14), a gyergyói pontszerzők: Csergő Hortenzia 10, Kolumbán Kriszta 9, Bánfi Anett és Béres Villő 6–6, Elekes Boglárka és Kercsó Anita 5–5, Ferencz Klementina 4, Elekes Rita, Márton Andrea és Máthé Viktória 2–2.
Craiova–Sportul Studențesc 34–47
5-ös ISK–Arad 44–42
Gyergyószentmiklósi ISK–Olimpia 24–73 (5–14, 7–17, 4–16, 8–26), a gyergyói pontszerzők: Kolumbán Kriszta 9, Máthé Viktória, Bánfi Anett, Csergő Hortenzia 3–3, Kercsó Anita, Elekes Rita, Ferencz Klementina 2–2.
Olimpia–Craiova 67–48
Sportul Studențesc–5-ös ISK 56–31
Aradi Gloria ISK–Gyergyószentmiklósi ISK 44–63 (14–13, 8–22, 13–14, 9–14), a gyergyói pontszerzők: Elekes Rita 14, Elekes Boglárka 11, Kercsó Anita 10, Béres Villő 9, Kolumbán Kriszta, Máthé Viktória 6–6, Csergő Hortenzia 5, Márton Andrea 2.
Craiova–Arad 59–44
Olimpia–Sportul Studențesc 68–49
Gyergyószentmiklósi ISK–5-ös ISK 52–44 (15–7, 15–14, 8–12, 14–11), a gyergyói pontszerzők: Kolumbán Kriszta 15, Kercsó Anita 10, Ferencz Klementina 8, Csergő Hortenzia 7, Béres Villő 6, Máthé Viktória 3, Bánfi Anett 2, Elekes Boglárka 1.
A végső rangsor:
1. Olimpia 10 pont (5 győzelem/0 vereség)
2. Sportul Studențesc 9 (4/1)
3. Craiova 8 (3/2)
4. Gyergyószentmiklós 7 (2/3)
5. 5-ös ISK 6 (1/4)
6. Arad 5 (0/5)
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!