Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a kolozsvári együttes 2–0-ra vezetett, de a nagyváradiak is megnyerték a hazai meccseiket, ezzel kiegyenlítettek.
A mindent eldöntő ötödik összecsapást a pályaelőnyben lévő U-BT otthonában rendezték, ahol a nagyszámú szurkolótábora, közel négyezer néző támogatását élvező kincses városi gárda végig előnyben játszva, a harmadik negyedben nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően 86:67 (21:16, 17:19, 28:11, 20:21) arányban győzött.
A kolozsváriak megszerezték a klub történetének hatodik bajnoki címét, legutóbb 2017-ben nyerték meg a bajnokságot.
Az előző két végigjátszott szezonban a rivális Nagyvárad volt a bajnok, míg tavaly a koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényben nem hirdettek győztest.
Az idei bajnokság bronzérmét a BCMU Pitești szerezte meg, a kisdöntőben 2–0-ra nyert a kupagyőztes CSO Voluntari ellen.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!