Hirdetés

Nagyszerű eredményt ért el a Gyergyói ISK kosárcsapata

A hatodik helyen végzett gyergyói csapat
Fotó: Facebook/Hobaj Levente

2017. július 05., 11:30

Közel volt ahhoz a Gyergyószentmiklósi ISK U12-es lány kosárlabdacsapata, hogy éremért játsszon az országos minikosárlabda-bajnokságon. Végül hatodik lett a Hobaj Levente edző által irányított csapat, de ez is óriási eredmény.

2017. július 05., 11:30

Rekordszámú csapat vett részt az idei minikosárlabda-bajnokságon, amelyet a múlt héten a tengerparton, Mangalián rendeztek meg. A hatvannégy együttes közül jutottak a gyergyói lányok a legjobb nyolcba, és szerezték meg a hatodik helyet.

„Tudtam, hogy jó a csapat, és reménykedtem is, hogy jó eredményt tudunk elérni, de azt is tudtuk, nagyon nehéz lesz. Csakis elégedett lehetek, még ha van is egy pici keserű szájíz, hiszen közel álltunk a legjobb négy közé kerüléshez is” – értékelt Hobaj Levente.

Hirdetés

Igazából hosszú ideje készültek erre a bajnokságra, az U12-es korosztályú lányoknak az elmúlt szezon U13-as bajnokságán való részvétel is mind azt a célt szolgálta, hogy itt megmutathassák magukat.

A minikosárlabda-bajnokság rövidebb játékidővel zajló összecsapásokat jelent, és kisebb a pálya is, hogy egy hét alatt lejátszható legyen az összes mérkőzés, de hivatalos országos bajnokságnak számít, amelyet minden évben megszerveznek.

A gyergyóiak menetelése

A Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub csapata csoportmásodikként jutott tovább a selejtezőből, itt csak a későbbi bronzérmes együttes tudta felülmúlni az ISK-t. A középső szakasztól azonban már nem lehetett hibázni, csak a nyolc csoportelső folytathatta a legjobbak között, a többiek helyosztókat játszhattak.

A csapat eredményei
A selejtezőben: Gyergyói ISK–Phoenix Galac 34–9, Gyergyói ISK–Aradi ISK 31–28, Gyergyói ISK–Bukaresti Olimpia  22–39. A legjobb 32 között: Gyergyói ISK–Bukaresti Slam 21–12, Gyergyói ISK–Bukaresti Dan Dacian 29–15, Gyergyói ISK–Nagyváradi Crișul Rookies 30–17. A legjobb 8 között: Gyergyói ISK–Konstancai-Brassói Phoenix 27–29. Az 5–8 között: Gyergyói ISK–Zsilvásárhelyi Sportközpont 32–23. Az 5. helyért: Gyergyói ISK–Bukaresti Raptors 13–24.

Egy brassói-konstancai közös csapat volt az első ellenfél a legjobb nyolc között, de nem bírtak velük. Emiatt keserű egy kissé a szájíz. A gyergyóiak végig vezettek, de húsz másodperccel a vége előtt egypontos hátrányba kerültek, amikor egy buta hiba miatt technikai faultot fújtak az ISK ellen. A labdát az ellenfél kapta meg, és ezzel a meccs is eldőlt.

Simán lehetett volna fordítva is, és akkor...

– fogalmazott Hobaj, hozzátéve, hogy úgy gondolja, a lányok, de ő maga is megijedt a hatalmas lehetőségtől, és ezen múlt a meccs. A legjobb négy közé jutás helyett így az 5–8. hely valamelyikéért játszhattak a lányok. Egy győzelem után a fáradt és sérülés miatt hiányos csapat vereséget szenvedett az utolsó meccsen, és 6. helyen végzett.

Nem ok nélküli a dicséret

Az ellenfelek is dicsérően szóltak a gyergyói csapatról. Azt emelték ki, hogy csapatként játsszák a kosárlabdát, mindenki jól teljesített a maga helyén, nem úgy, mint több más csapatnál, ahol egy-két magasabb, fejlettebb lány egymaga átrohant a pályán a labdával, a többiek pedig csak álltak és nézték. Ez volt egyébként a brassói-konstancai csapatnál is – mesélte az edző. Maga az is sokatmondó, hogy a rangsorban csak bukaresti együttesek végeztek a gyergyóiak előtt, és az a csapat, amelyben két nagyváros fogott össze.

Most jön a neheze

Szenzációs siker lett volna, ha a legjobb négy közé jutott volna a csapat, és ott akár egy éremre is lett volna esély, de így is hatalmas ez a teljesítmény – szögezte le Hobaj, de ugyanakkor hozzátette: most jön a neheze, be kell bizonyítani, valóban jó a csapat, nem véletlen a tengerparti eredmény.

Ősztől az U14-es és U13-as bajnokságban is rajthoz állnak, a nagyobbaknál persze kiegészülve az ahhoz a korosztályoz tartozó, szintén ügyes játékosokkal. Mostantól azonban az ellenfelek is komolyan odafigyelnek a gyergyóiakra, hiszen tudják, látták mire voltak képesek a minikosár-bajnokságban.

•  Fotó: Facebook/Hobaj Levente Galéria

Fotó: Facebook/Hobaj Levente

A csapat jövő héten sepsiszentgyörgyi egyéni technikai edzőtáborban vesz részt, majd jön a megérdemelt pihenő, hogy aztán augusztus közepétől elkezdjék a munkát, felkészüljenek a jövő szezon kihívásaira.

A gyergyói csapat kerete: Bánfi Anett, Béres Villő, Csergő Hortenzia, Elekes Darabont Rita, Elekes Boglárka, Ferencz Klementina, Görgicze Hanna, Hobaj Ella, Kercsó Anita, Kolumbán Kriszta, Máthé Viktória, Márton Andrea. Edző: Hobaj Levente

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!