Nem alakult jól a találkozó eleje a hazai pályán játszó vásárhelyiek számára, akik hét pontos hátrányba kerültek, azonban a második negyedben ezt sikerült ledolgozni. A fordítás viszont nem jött össze, a fővárosiak tartották az előnyüket és a szünetben három ponttal vezettek.
Hasonlóan alakult az eredmény a folytatásban is, de a harmadik játékrész közepén a VSK rövid időre átvette a vezetést. Ezt azonban nem tudta megőrizni, a Rapid gyorsan ritmust váltott és hat ponttal elhúzott. A végére újra sikerült a felzárkózás a házigazdának, sőt előnyt is szereztek, a vendégek azonban fél perccel a vége előtt kiegyenlítettek, így következhetett a hosszabbítás.
Ennek első öt percében nem született döntés, bár a vásárhelyiek közel voltak ahhoz, hogy megnyerjék a meccset, a Rapid a legvégén ismét egyenlíteni tudott. Aztán a ráadás második öt percében a VSK Fejseș, Bobar és Cortez révén egymás után három triplát is dobott, ezzel bebiztosították a győzelmet.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!