Hirdetés

Nagy hátrányból kiegyenlített, fordítani már nem tudott a Sirius

A mérkőzés elején és a végén nem működött a vásárhelyiek játéka, ez okozta a vereségüket. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Vereséggel kezdte a női kosárlabda Nemzeti Liga visszavágó-sorozatát a Marosvásárhelyi Sirius, amely ledolgozta ugyan nagy hátrányát, de a végén mégis alulmaradt a Brassói Olimpiával szemben.

2023. január 07., 20:25

A ranglista végén elhelyezkedő, az alapszakasz első részében gyengén teljesítő marosvásárhelyi csapat szombaton este hazai pályán játszotta idei első mérkőzését az élmezőnyhöz tartozó brassóiakkal.

Rosszul indult a találkozó a hazaiak számára, akik az első negyedben egyre nagyobb hátrányba kerültek. Ráadásul a folytatás sem alakult kedvezően számukra, a vendégcsapat remekelt támadásban, 21 ponttal is vezetett, de a szünetig kissé sikerült felzárkózni.

Hirdetés

A pihenő után hamar összekapták magukat a Sirius játékosai, Cooper, Lipovan és Podunavac egymás után dobták a kosarakat, így az utolsó negyed előtt meccsben maradtak, kilenc pont volt a lemaradásuk. Aztán Cooper és Hammett pontjaival a vásárhelyiek kevesebb, mint négy perc alatt kiegyenlítettek. Többre viszont már nem futotta a részükről, az Olimpia egyből visszavette az előnyt és újra elhúzott, a házigazda pedig már nem tudta tartani a lépést.

A mindössze két győzelemmel rendelkező Sirius hiába áll a hetedik helyen, egy meccsel többet játszott a mögötte található vetélytasainál, így komolyan meg kell dolgozzon a felsőházi rájátszásba jutásért. A következő hétvégi fordulóban kötelező a győzelem számára a sereghajtó Bukaresti Agronomia otthonában.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló:
Marosvásárhelyi Sirius–Brassói Olimpia 75–88 (19–29, 13–19, 24–17, 19–23).
A vásárhelyiek pontszerzői: Cooper 23 (2), Lipovan 17 (3), Hammett 13, Horobec 10 (2), Podunavac 10, Ciciovan 2. Játszott még: Sólyom, Fejseș, Mircea.

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023, 12. forduló

Női kosárlabda-bajnokság, 2022–2023

Sorrend
Csapat
Meccsek számaMSZ
Győzelem
Vereség
Pontkülönbség
Pontszám
1
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
11
11
0
1083-544
22
2
Aradi FCC Baschet Arad
11
10
1
875-685
21
3
Konstancai CSM Konstanca
11
8
3
811-673
19
4
Brassói Olimpia Brassó
11
8
3
814-769
19
5
Bukaresti Rapid (nők) Rapid
11
7
4
756-672
18
6
Kézdivásárhelyi SE KSE
11
6
5
726-736
17
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
11
3
8
545-793
14
8
Marosvásárhelyi Sirius Sirius
11
2
9
638-788
13
9
CS Municipal Alexandria Alexandria
10
2
8
555-736
12
10
CS Municipal Târgoviște Târgoviște
11
1
10
605-895
12
11
Bukaresti Agronomia Agronomia
9
1
8
498-615
10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!