A szezon egyik legfontosabb mérkőzése várt kedd este a háromszékiekre, akik a Sepsi Arénában fogadták a CSM Târgoviște csapatát.
A vendégek jobban kezdték a találkozót, nem illetődtek meg, és az első negyed végére tízpontos előnyt építettek ki (15–25).
A második játékrészben sem tudott közelebb férkőzni a hazai együttes, a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket, így a szünetben 31–41 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után tovább nőtt a különbség, a CSM már 14 ponttal is vezetett (44–58), így nehéz helyzetbe került a Sepsi-SIC. Az utolsó negyedre azonban összekapta magát a hazai csapat, és három pontra felzárkózott, ezzel izgalmassá tette a hajrát.
Az egyenlítés azonban nem jött össze: a végjátékban eladott labda után a vendégek lezárták a mérkőzést, és 70–64-es győzelmet arattak.
A háromszéki együttes így hátrányból várja a folytatást, a második mérkőzést egy hét múlva, március 30-án rendezik idegenben.
Női kosárlabda, élvonalbeli bajnokság, elődöntő, 1. mérkőzés:
Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 64–70 (15–25, 16–16, 13–17, 20–12).
A hazaiak pontszerzői: Gereben 7, Davis 23, Holló, Mikes, Haranguș, Armanu 5, Cătinean 10, Petrof, Ghiță, Szabó, Taylor 11, Mérész 8.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!