Hirdetés

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Összetettebb és ütőképesebb csapat áll a szakmai stáb rendelkezésére
Fotó: Haáz Vince

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

2026. szeptember 25., 17:29

A marosvásárhelyi csapat új vezetőedzője, Srecko Sekulovic szerint jól sikerült a nyári felkészülés, az újonnan érkezett játékosok pedig nemcsak szakmailag, hanem karakterük alapján is megfelelnek az elképzeléseknek.

Nagyon jó játékosokat hoztunk, akiknek remek a karakterük is, így könnyű volt számomra dolgozni velük”

– fogalmazott a vezetőedző.

Hirdetés

Hozzátette, ha ugyanilyen ütemben folytatják a munkát, teljesíthetik céljukat, és a bajnokságban, valamint a Román Kupában is bejuthatnak a legjobb nyolc közé.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szerb szakember szerint még időre van szükségük, hiszen új csapatot építenek, ugyanakkor úgy látja, hogy az együttes különösen hazai pályán lehet erős.

Az edző az elmúlt öt évből ezt tartja a legjobb keretének, amely szerinte már most igazi családként működik.

Kiemelte a klubvezetés hozzáállását, valamint a szurkolók támogatását is. Mint mondta, a hazai felkészülési mérkőzéseken a drukkerek bizonyították, hogy a csapat mellett állnak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A keret kialakításakor minden posztra legalább két játékost szerettek volna, ezt pedig sikerült is megvalósítani.

Sekulovic szerint nemcsak a légiósok, hanem a romániai játékosok is kiemelkedők. A hosszú szezon kapcsán ugyanakkor a sérüléseket nevezte meg az egyik legnagyobb veszélyforrásként.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A kanadai Elijah Miller szerint a sok új játékos miatt időre volt szükség az összeszokáshoz, de az előszezonban sokat tanultak egymástól, és valamennyi edzőmérkőzésen versenyképesek voltak. Úgy véli, a jó csapathangulat és az egymásba vetett bizalom a nehéz mérkőzéseken is sokat segíthet.

Remek a hangulat a csapaton belül, ami fontos szerepet játszhat a szezon során, különösen a kemény mérkőzéseken. Tudunk egymásra számítani és megbízunk egymásban, ami sokat segíthet nekünk”

– mutatott rá.

Honfitársa, Isiah Osborne szerint a VSK stabil csapat benyomását keltette a felkészülés során, ugyanakkor a vereségekkel végződött találkozókon is volt lehetőségük a győzelemre. „Ha sikerül tovább fejlődnünk, akkor minden bizonnyal elérhetjük a céljainkat” – közölte.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A keret egyik legtapasztaltabb kosarasa, Vlad Corpodean kiemelte, hogy a hosszú, sok mérkőzésből álló előszezon hasznos volt az együttes számára. Szerinte az idei VSK összetettebb, mint a tavalyi, hiszen a támadások mellett a védekezésben is több megoldásuk van, és a játékhelyzetekhez is jobban tudnak alkalmazkodni.

A bajnokságot erősebbnek látja, szerinte akár tizenkét csapat is a rájátszásért küzdhet. A céljuk ennek megfelelően az alapszakasz első hat helyének valamelyike, amivel egyenes ágon biztosíthatnák helyüket a playoffban.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyiek szombaton 18 órától a Román Kupa selejtezőjének első mérkőzésén a Galaci CSM otthonában indítják a szezont, a párharc visszavágót jövő héten szerdán rendezik a Simon László Sportcsarnokban. Az élvonalbeli bajnokságban október 3-án kezdi meg szereplését a Marosvásárhelyi VSK a Temesvári SCM Poli otthonában, az első hazai bajnoki mérkőzésére egy héttel később kerül sor, amikor a CSO Voluntari lesz az ellenfél.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!