A nyugati csoport ötödik fordulójában két nyeretlen együttes találkozott a szokatlan időpontban, a hétfőn kora délután megrendezett mérkőzésen.
A Ionel Brustur edző által vezetett vásárhelyiek nagyon rosszul kezdtek, két és fél negyeden keresztül hátrányban voltak. A harmadik játékrész közepétől azonban megléptek a házigazdától,
sorozatban tizennyolc pontot dobtak, és a végéig nem forgott veszélyben a győzelmük.
A Siriusnál mindkét amerikai idegenlégiós a pályán volt, az együttes legeredményesebb játékosának mégis a fiatal Gál Emese számított, aki 17 pontot szerzett, ebből öt triplát. Őt a tapasztalt Mészáros Kata követte 14 ponttal.
Befejeződtek a bajnokság alapszakaszának odavágói, a Sirius az ötödik, utolsó előtti helyen áll. Legközelebb szombaton 18 órától lép pályára, amikor a második Kézdivásárhelyi SE vendége lesz.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, nyugati csoport, 5. forduló:
Nagyváradi CSU–Marosvásárhelyi Sirius 46–64 (22–13, 7–11, 5–28, 12–12).
Sirius: Gál 17 (5), Mészáros 14 (1), Smelser 8, Dunbar 8, Badi 7 (1), Bobar 6, Feiseș 4, Ignat, Pálfi, Bokor.
A nyugati csoport állása:
1. Szatmárnémeti VSK 10 pont (5 győzelem/0 vereség),
2. Kézdivásárhelyi SE 10 (4/2),
3. Kolozsvári U 8 (3/2),
4. Aradi ICIM 8 (3/2),
5. Marosvásárhelyi Sirius 6 (1/4)
6. Nagyváradi CSU 6 (0/6).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!