Hirdetés

Megvédte bajnoki címét, hatodszor aranyérmes a Sepsi-SIC

A bajnokcsapat
Fotó: Miska Brigitta

2022. április 30., 19:50

A hazai női kosárlabda mezőnyében évek óta egyeduralkodó Sepsi-SIC zsinórban hatodik bajnoki címét is begyűjtötte, miután a finálé utolsó összecsapásán végig kézben tartva a mérkőzést, fölényes győzelmet aratott az Aradi FCC Baschet ellen.

2022. április 30., 19:50

Mivel az egyik csapat három sikeréig tartó döntő korábbi mérkőzésein a szembenálló felek megosztoztak a győzelmeken, szombaton este mindenképpen bajnokavatásra készültek a Sepsi Arénában, ahol a találkozó előtt fél órával már megkezdődött a szurkolótáborok csatája, amelyből a számbeli fölényben lévő hazai közönség került ki győztesen, és azt remélte, kedvenceik is hamarosan követik példájukat.

Hirdetés

A közel háromezer néző előtt pályára lépő csapatokat hatalmas hangorkán fogadta,

és a kezdeti bizonytalankodás, néhány elrontott támadás után a zöld-fehérek Jones és Cătinean révén szereztek vezetést, amely azonban nem tartott sokáig, mert a túloldalon is érkezett a válasz, a 6. percben pedig egyenlítettek a vendégek. Ekkor viszont megrázták magukat a háromszékiek, és egy 10–0-s sorozattal már számottevő előnyt alakítottak ki, amit az első negyed végéig a lassan magára találó Frasernek köszönhetően növelni is tudtak (22–9).

A folytatásban a vendégek igyekeztek visszakapaszkodni, de valahányszor megcsillant előttük a remény, hogy esetleg sikerül még felzárkózniuk,

Zoran Mikes tanítványai rendre gondoskodtak arról, hogy lendületüket megtörjék, sőt miután Britnay Jones két triplát is elsüllyesztett a gyűrűbe, előnyük már húsz egységnyire duzzadt,

amiből Manea kettőt még faragni tudott (45–27).

Szünet után is folytatódott az adok-kapok, amelyből a hazaiaktól Ghizilă, az aradiaktól pedig Keys vállalta a főszerepet, azonban nem sokkal később, a 26. percben Podar távoli találatával kialakult az addigi legnagyobb különbség a két csapat között, és

ekkor kezdett egyre világosabbá válni, hogy ezt a döntőt a Sepsi-SIC már nem veszítheti el.

Hasonlóképpen gondolhatták ezt a szentgyörgyi lányok is, mert kissé visszavettek a ritmusból, amivel lehetőséget adtak ellenfelüknek, hogy Keys és Vitulova révén csökkentsenek hátrányukon (59–43).

A záró felvonás elejét ismét a zöld-fehérek kapták el jobban, Jones villanásai pedig az eredményjelző táblán is megmutatkoztak, majd amikor az amerikai légiós a hárompontos félkörön kívülről is pontosan célzott, példáját pedig Ghizilă is követte, a lelátókon felharsant a „zúg a csarnok, itt a bajnok” szurkolói dal, a végeredmény pedig már senkit nem érdekelt. A vendégek erejéből még ugyan futotta annyira, hogy kozmetikázzanak rajta, de a Sepsi-SIC győzelmét ekkor már semmi nem veszélyeztette.

A lefújás pillanatában a játékosok, a szakmai stáb és a Sepsi Aréna tomboló közönsége együtt ünnepelte a székelyföldi együttes újabb bajnoki címét, amit már az sem tudott beárnyékolni, hogy az addig sportszerűen viselkedő vendégszurkolók beleordították frusztrációjukat a székely himnuszba.

A Sepsi-SIC 78–60 arányú győzelme pontot tett tehát a párharc végére, és a zöld-fehérek 2016, 2017, 2018, 2019 és 2021 után (2020-ban nem hirdettek bajnokot) zsinórban hatodszor bizonyultak a női kosárlabda-bajnokság legjobbjainak.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő, 5. mérkőzés:
Sepsi-SIC–Aradi FCC Baschet 78–60 (22–9, 23–18, 14–16, 19–17).
Sepsi-SIC: Jones 23 (3x3), Ghizilă 14 (3x3), Fraser 14, Cătinean 4, Raber. Cserék: Wallace 9 (1x3), Podar 7 (1x3), Pasic 5 (1x3), Croitoru 2, Pop, Nemes, Botos. Edző: Zoran Mikes.
Arad: Keys 21 (2x3), Vitulova 14, Vaida 9, Akathiotou 4, Manea 4. Cserék: Sutherland 4, Ghiță 2, Mîrne-Nagy 2, Fleșer, Rotariu, Vati. Edző: Bogdan Bulj.
Játékvezetők: Marius Ciulin, Alexandru Olaru, Ciprian Stoica.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!