Két vereséggel kezdett a Gyergyószentmiklósi Antares ISK-VSK a férfi kosárlabda 1. Liga idei sorozatában, de a harmadik mérkőzésen már összejött az első győzelem is. A gyergyószárhegyi csarnokban a szokásos telt ház követte az eseményeket, és azt láthatták, hogy igazán jól kezdett a csapatuk: Lokodi egy hárompontossal nyitott, amihez újabb két pontot tett, majd Csillag növelte az előnyt. 7–0-nál érte el az első kosarat a vendég Nagyvárad, de közelebb kerülni nem tudott, a különbség folyamatosan nőtt. Az első 10 perc végén 23–15 állt az eredményjelzőn.
A második negyed némileg szorosabb volt, de itt is jobban teljesített az ISK-VSK. A harmadik játékrész viszont a nagyváradiaknak sikerült jobban, egy ponttal meg is nyerték a periódust, de ez alatt sem látszott úgy, hogy veszélyben lenne a hazai győzelem.
Főleg úgy nem, hogy a negyedik negyedben nagyon megszórták az ellenfelük kosarát, 33–19-re nyerte a negyedet a gyergyószentmiklósi együttes, összességében pedig 91–66-ra a mérkőzést.
Lokodi szárnyalt, 32 pontig jutott, de László és Csillag is túllépte a tíz pontot. Önbizalom növelő játékkal szép győzelmet aratott az Antares ISK-VSK.
„Megvan az első győzelmünk, aminek nagyon örülünk. Büszke vagyok a fiúkra, mert igazán jól játszottak. A fiatalok nagyon jól teljesítettek, jól szálltak bele a meccsbe. Természetesen a tapasztalt játékosok tudására is szükség volt. Két éve a felnőtt csapat újraalakulása után az első hazai mérkőzésünket szintén a nagyváradi együttessel vívtuk, akkor 35 pontal vesztettünk 2022 októberében. Ezúttal pedig sikerült 25 ponttal nyernünk.
– értékelt a mérkőzés után Kercsó Zoltán, a gyergyószentmiklósiak vezetőedzője.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!