A marosvásárhelyi csapat vereséggel kezdte a bajnokságot, a nyitófordulóban 84:70 arányban maradt alul a Konstancai CSM otthonában. A második játéknapon a VSK szabadnapos volt, így már két és fél hete nem játszottak bajnokit.
George Trif vezetőedző szerint emiatt egy kicsit kiestek a ritmusból, így nagyon nehéz és kiegyenlített mérkőzésre számít szerdán 19 órától a Petrolul ellen, amelyet nagyon versenyképes együttesnek tart. A VSK-hoz hasonlóan szintén bejutott a szezonnyitó Román Kupa nyolcas döntőjébe, miután két ütőképes gárdát, a Temesvárt és a Craiovát is legyőzte.
A bajnokságot ugyan két vereséggel kezdték a ploiești-iek, de a marosvásárhelyi tréner rámutatott, hogy Pitești és Konstanca ellen is jól teljesítettek, szoros meccseket játszottak, és csak a végjátékban kaptak ki.
– fogalmazott George Trif.
Megtudtuk, hogy minden játékos a szakmai stáb rendelkezésére áll, de közülük néhányan egészségügyi problémákkal, illetve sérülésekkel küszködtek.
A szakvezető ismertette, hogy a csapatkapitány Sánta Szabolcs az elmúlt héten meg volt hűlve, de már rendbe jött, és reméli, hogy a megfázás nem gyengítette le, a svéd Jonathan Personnak a jobb kezén az ujjai sérültek meg, azonban ő is bevethető, bár még nincs százszázalékos állapotban, és ezúttal az első bajnoki mérkőzésen ételmérgezés miatt hiányzott Alin Borșa játékára is számíthatnak.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!