Hirdetés

Megnyerte a középszakaszt a Sepsi-SIC

Behozhatatlan az előnyük a tabellán
Fotó: Gábos Albin

2020. március 05., 10:30

Tizenöt pontos győzelmet aratott Aradon a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának utolsó előtti fordulójában, biztossá vált, hogy a címvédő az élen végez, ezzel bebiztosította helyét az elődöntőben.

2020. március 05., 10:30

Az FCC Baschet Arad otthonában rendezett mérkőzés első perceiben kiegyensúlyozott játék zajlott a pályán, az első negyed közepe táján azonban Vucetic sorozatban szerzett három találatával, valamint Tobin két értékesített büntetőjével a zöld-fehérek tízpontos előnyhöz jutottak (9–19). A házigazdák viszont nem adták fel a harcot, és az első játékrész végére hátrányukból sikerült öt pontot ledolgozniuk (17–22).

A folytatásban Zoran Mikes tanítványai magasabb fokozatra kapcsoltak, Pasic és Topuzovic távoli dobásai rendre célba találtak, ahogy Givens is hozta a tőle megszokottat, így húszpercnyi játékidő után a háromszékiek már huszonegy pontos különbséggel vezettek (25–46).

Hirdetés

Szünet után is a szentgyörgyi lányok kezdtek jobban, ekkor Mandache kapta el a fonalat, amivel tovább nőtt a címvédő előnye. A biztos vezetés tudatában azonban az utolsó tíz percben visszavettek a ritmusból, a Maros-partiak pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy felzárkózzanak. Részsikert ugyan elkönyvelhettek, hiszen az utolsó negyedet megnyerték, de ez túl kevésnek bizonyult, a találkozó a zöld-fehérek 85–70 arányú győzelmével ért véget.

A középszakasz utolsó játéknapján, március 8-án, vasárnap 18 óra 30 perctől a Sepsi-SIC a második helyezett Szatmárnémeti VSK együttesét fogadja a Sepsi Arénában,

a rangadó azonban csak presztízscsatának számít majd, hiszen bármilyen eredmény szülessen a találkozón, a rangsorban nem okozhat változást.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 9. forduló:
FCC Baschet Arad–Sepsi-SIC 70–85 (17–22, 8–24, 20–21, 25–18).
Aradi FCC: Hadzovic 13, Webb 10, Karakasevic 9 (1X3), Pop 2, Ardelean 2. Cserék: Akathiotou 16 (1x3), Robinson 16, Fodor 2, Mercea, Bartók, Ciotir, Neagu. Edző: Manuel Escudero.
Sepsi-SIC: Givens 24 (1X3), Mandache 14 (2X3), Gödri-Părău 5 (1x3), Tobin 4, Orbán. Cserék: Pasic 17 (3X3), Vučetić 9 (1X3), Topuzovic 6 (2X3), Mîrne-Nagy 4, Demeter 2, Cătinean, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Bogdan Podar, Alin Faur, Bertalan István.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!