Hirdetés

Megküzdöttek a győzelemért a bajnoki elődöntőben a KSE kosarasai

Tolivert és társai megküzdöttek a győzelemért
Fotó: Tuchiluș Alex

2026. március 15., 15:50

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata vasárnap hazai pályán fogadta a Nagyváradi CSU alakulatát az 1. Liga elődöntőjének első összecsapásán. A kiegyensúlyozott mérkőzés a hazaiak megdolgozott győzelmével ért véget.

2026. március 15., 15:50

Kevesebb mint két perccel a kezdés után Jordan, Tolivert és Kozman kosaraival 9–0-ra húzott el a KSE, ám a vendégek hamar magukhoz tértek, és 13–13-ra egyenlítettek, sőt, az első negyed vége előtt 22–19-re vezettek is. A hajrá azonban a kék-fehéreké volt, Bartók büntetőivel és Jordan utolsó pillanatokbeli kosarával egypontos hazai előnnyel ért véget a nyitó játékrész.

A folytatásban sem bírt egymással a két csapat, az agresszíven védekező Körös-partiak rendre válaszoltak a KSE pontjaira, több ízben is fordítottak, ám a hazaiaknak végül ismét sikerült picit maguk javára billenteni a mérleg nyelvét, a felek négypontos hazai vezetésnél vonultak nagyszünetre.

Hirdetés

A harmadik tíz percben is hasonlóan történtek a dolgok, a tapasztaltabb kosarasokat is soraiban tudó KSE nem bírt elszakadni ellenfelétől, négy és fél perccel a negyed vége előtt 58–54-re vezetett a kézdivásárhelyi alakulat. Ekkor Tolivert és Jordan büntetőivel, továbbá Páll hármasával tíz pontra növelte előnyét a házigazda, és ez a különbség a negyed végéig megmaradt.

Azutolsó játékrészben a végig remekül játszó Tivadar csökkentette a váradiak hátrányát egy hármassal (69–62), ám nem kevesebb mint három meghatározó játékosukat is a kipontozás veszélye fenyegette, ezért visszavettek az addigi aggresszív védekezésből. Ez a tabellán is hamar megmutatkozott, a KSE fokozatosan növelte a különbséget, mely a végén 17 pont volt. Bár a kék-fehérek behúzták az egyik fél két győzelméig tartó küzdelemsorozat első győzelmét, a március 21-ei, nagyváradi visszavágón ennél meggyőzőbb játékra lesz szükség.

Női kosárlabda, 1. Liga, elődöntő, első mérkőzés:
Kézdivásárhelyi SE–Nagyváradi CSU 87–70 (23–22, 23–20, 23–17, 18–11).

KSE: Anysa Celeste Jordan 34, Mykila Lena Tolivert 27/6, Tuchilus Kriszta 8/6, Páll Dorottya 7/3, Bartók Rita 5, Kozman Kriszta 4, Todor Barbara 2, Gál Petra, Tusa Rebeka, Gál Boróka, Daczó-Hodor Panna, Majos Edina Barbara. Edzők: Claudio Garcia Morales, Farkas Gellérd, Bardócz Róbert.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!