Hirdetés

Megismételnék az előző szezon teljesítményét a KSE kosarasai

Ljubomir Kolarevic szerint az új idény nehezebb lesz, mivel minden csapat erősített
Fotó: Haáz Vince

2022. szeptember 13., 12:30

A Kézdivásárhelyi SE felnőtt női kosárlabdacsapata megismételné az előző szezonban nyújtott teljesítményét. A keret nagyrészét helyi, ifjúsági játékosok alkotják, de a csapatot erősíti négy idegenlégiós is.

2022. szeptember 13., 12:30

A KSE vezetőedzői szerepét továbbra is a szerb Ljubomir Kolarevic tölti be, aki elmondta, hogy mindképpen szeretnék legalább a tavalyi szezont megismételni.

„Számunkra az előző idény nagyszerűen alakult, hiszen először jutottunk be a playoffba, illetve nagyon közel voltunk az elődöntőhöz is. Úgy gondolom, hogy az idei versenyidőszak nehezebb lesz, mivel minden csapat erősített. Szerintem végül a Sepsi-SIC lesz az első, majd őt fogja követni az Arad, valamint a Rapid.

Célunk, hogy az előző idényt mindképp megismételjük, legalább eljussunk a playoffig”

– nyilatkozta Ljubomir Kolarevic, a KSE edzője.

A csapatot továbbra is erősiti Ines Corda, illetve idegenlégiósként csatlakozott Milica Mitrovic, Briana Wilson és Taylor Hawks. Az együttes tagja lesz idén is Debreczi Iringó, Domokos Réka, Kozman Kriszta, Lénárt Andrea, Marthi Kriszta, Bara-Németh Beáta, Nagy Júlia Helga, ugyanakkor visszatért a csapathoz Biszak Boglárka is.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Fél lábbal már a következő körben érezheti magát a marosvásárhelyi kosárcsapat

Idegenben aratott húszpontos győzelemmel kezdte a férfi kosárlabda Román Kupa selejtezőjét a Marosvásárhelyi VSK, amely 93–73-ra nyert a Galaci CSM otthonában a párharc első mérkőzésén, így jelentős előnnyel várhatja a hazai visszavágót.

Mindkét fronton a legjobb nyolc közé jutás a cél a Marosvásárhelyi VSK-nál

Jelentősen átalakult kerettel, de nagy célokkal vág neki az új idénynek a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A szezonnyitó sajtótájékoztatón Srecko Sekulovic vezetőedző és három játékos beszélt a felkészülésről, az erősségeikről és a célokról.

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!