A marosvásárhelyi együttes több mint egy hónappal ezelőtt játszott utoljára hazai pályán, a felsőház nyitófordulójában alulmaradt a bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT-vel szemben (85–95). Azóta két fővárosi kiszállása volt George Trif vezetőedző gárdájának, amely előbb 95–84-re legyőzte a Dinamót, majd 86–78-ra kikapott a Rapidtól.
Ezt követően félbeszakadt a bajnokság, a hónap közepén rendezték meg a Román Kupa nyolcas döntőjét Kolozsváron, ahol a keretgondokkal küszködő vásárhelyiek három alapembert nélkülözve jelentősen megnehezítették a favorit Nagyváradi VSK feladatát, amely a végjátékban 77–71 arányú győzelmével harcolta ki a továbbjutást.
A bajnokság legjobb tíz gárdáját felvonultató felsőházban a Marosvásárhelyi VSK három fordulót követően 16 ponttal, öt győzelemmel és hat vereséggel (a csapatok magukkal vitték az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeiket) holtversenyben az ötödik helyet foglalja el. A negyedik játéknapon az élvonalban újonc, ám a szezon első részében meglepetést okozott Brassói Coronát fogadja szerdán 19 órától a Simon László Sportcsarnokban.
A rájátszásba, azaz a legjobb nyolc közé jutás szempontjából a VSK-nak elengedhetetlen a győzelem a csoportban tizedik, utolsó helyen álló ellenféllel szemben, amely viszonylag szoros csatákban egy nyertes és két vesztes meccsel kezdte a felsőházat: otthon vereséget szenvedett az FC Argeș Pitești ellen, illetve legyőzte a Nagyszebeni CSU-t, míg idegenben kikapott Nagyváradtól.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!