HIRDETÉS

Magyarországi edzővel erősítettek a szakmai stábon a KSE női kosárcsapatánál

Molnár József Magyarországon, Új-Zélandon, Norvégiában és Szlovákiában is tevékenykedett. Archív
Fotó: FIBA

2020. szeptember 28., 16:47

Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezetőedző vette át a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapatának szakmai irányítását: a Nemzeti Ligában érdekelt klub stábjának élére a körmendi származású Molnár Józsefet nevezték ki.

2020. szeptember 28., 16:47

Az előző, a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházában az első, összességében a hetedik helyen végzett, illetve a Román Kupa négyesdöntőjébe jutott háromszéki együttes az új szezonban is a legjobbak között szerepel.

HIRDETÉS

A klub keretében a felnőttcsapat mellett ifjúsági csoportok is működnek, mindegyikért Farkas Alpár edző felel, akinek elmondása szerint

azért döntöttek a szakmai stáb bővítése mellett, mert kevés szakemberük volt, és egyedül neki kevés ideje lett volna elvégezni a feladatokat.

„Három ifjúsági csoportnál is edzősködöm, és nem tudtam mindenre odafigyelni, úgy éreztük, hogy erősítésre van szükségünk, ez volt a legfőbb szempont. A munkássága alapján Molnár Józsefet választottuk, aki remek szakember, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, Magyarországon, Új-Zélandon, Norvégiában és az előző idényben Szlovákiában, a Komárom férfi élvonalbeli kosárlabdacsapatánál dolgozott” – nyilatkozta megkeresésünkre Farkas Alpár.

Az eddigi vezetőedző, Farkas Alpár szerint a lényeg az, hogy játszani tudjanak •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Az eddigi vezetőedző, Farkas Alpár szerint a lényeg az, hogy játszani tudjanak
Fotó: Haáz Vince

Mint megtudtuk, a KSE kerete kialakulóban van, a csapat nagyjából hetven százalékban összeállt. „Ezen a héten várunk két amerikai idegenlégióst, illetve egy hazai játékost is. A múlt héten megkezdtük a felkészülést, egyelőre az alapozást végeztük, de egyre intenzívebben szeretnénk edzeni.

Számunkra a legfontosabb célkitűzések, hogy végigvigyük a következő szezont, illetve fejlődési lehetőséget és előrelépést biztosítsunk a helyi, fiatal játékosoknak, hogy a jövőben majd ők alkossák a felnőtt csapat gerincét”.

Ami az eredményeket illeti, Farkas Alpár közölte, nem akartak konkrét célokat kitűzni, mert továbbra is sok a bizonytalanság az új bajnoki idényben, de a lényeg az, hogy játszani tudjanak. A menetrend szerint október 27-én a Román Kupával indítanak, aztán novemberben teremtornák lesznek a bajnokságban.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Marad a sikeredző: Zoran Mikes 2028-ig hosszabbított a Sepsi-SIC-nél

Újabb három évvel, 2028-ig hosszabbította meg szerződését Zoran Mikes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezetőedzője. A bosnyák szakember már több mint egy évtizede irányítja a háromszéki kosárlabdacsapatot, és neve szinte összeforrt a klubbal.

Sánta Szabolcs: eljött a pillanat, hogy szintet lépjen a vásárhelyi kosárlabda

Meghosszabbította szerződését a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kapitánya. A pályafutása végén járó Sánta Szabolcs a bajnokság leghatékonyabb belföldi játékosának számít, és még komoly tervei vannak a következő idényben.

Marosvásárhelyi VSK: hosszabbított a csapatkapitány, amerikai irányító érkezett

Alakul a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. A csapatkapitány Sánta Szabolcs újabb szezonra kötelezte el magát szülővárosa együttesénél, valamint egy minőségi légióst is sikerült szerződtetni.

Folytatja a Marosvásárhelyi VSK élén a magyarországi szakvezető

A következő szezonban is Faragó Péter irányítja a kispadról az élvonalbeli bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatát.

Tragédia a hazai kosárlabdaéletben, gyásznapot rendelt el a szakszövetség

Június 24-re országos gyásznapot rendelt el a Román Kosárlabda-szövetség (FRB), miután tragikus buszbalesetben elhunyt a Nagyváradi CSM utánpótlás akadémiájának egyik edzője és több gyerek megsérült.

Fejlődött a romániai kosárlabdázás, de vannak még elvárásaik a székelyföldi klubvezetőknek

Carmen Tocală újabb négy évre kapott bizalmat a Román Kosárlabda Szövetség élén, de az új vezetésben ezúttal sincs magyar képviselet. Szászgáspár Barnabás és Rusz István is bizakodva, de óvatosan fogalmazott a jövővel kapcsolatban.

Sikeres szezont zárt a Kézdi SE lány kosárcsapata

Június 4-e és 8-a között Bukarestben rendezték az U13-ös országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyen a Kézdivásárhelyi SE is érdekelt volt.

Országos döntő-tornán a KSE U13-as kosaras lányai

Szerdától vasárnapig Bukarestben rendezik az U13-as országos női kosárlabdabajnokság döntő tornáját, melyre a Kézdivásárhelyi SE is bejutott. A döntőig vezető útról és az esélyekről Farkas Alpárral, a céhes városi lányok edzőjével beszélgettünk.

Elmaradt az egyenlítés, lejárt a Marosvásárhelyi VSK szezonja

Nagyot küzdött hazai pályán a Temesvári SCM-vel a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság kilencedik helyének megszerzéséért, ám újabb vereséget szenvedett, így alulmaradt a párharcban.

Éltek a lehetőséggel a vásárhelyi kosárcsapat fiatal játékosai

Több alapember hiányában sok lehetőséget kaptak a Marosvásárhelyi VSK kosárlabdacsapatának fiatal játékosai a Temesvári SCM elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyen meg is hálálták a bizalmat.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!