Az új vezetőség összetételét tekintve sem az elnökségben, sem a felügyelőbizottságban, sem az egyéb szövetségi struktúrákban nem találunk magyar nemzetiségű tagot. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy Erdélyből számos klub aktív és eredményes résztvevője a hazai kosárlabdaéletnek.
Rusz István, a női élvonalban szereplő Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója a Székely Sport megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy még korai konkrét véleményt megfogalmazni az újraválasztott elnök új mandátumával kapcsolatban.
– fogalmazott a klubvezető.
Hozzátette, a Sepsi-SIC az elmúlt években a hazai kosárlabda egyik meghatározó klubjává vált, mégsem tudják azt mondani, hogy minden javaslatuk meghallgatásra talált volna. Emiatt valószínű, hogy a jövőben más megközelítéssel próbálják érvényesíteni érdekeiket.
A Marosvásárhelyi VSK klubigazgatója, Szászgáspár Barnabás szerint az újraválasztás nem meglepetés, és úgy látja, hogy Carmen Tocală mandátuma alatt fejlődött a román kosárlabda.
– fejtette ki a Székely Sportnak.
Hozzátette, a jövőben nagy esély van a sportág további fejlődésére, különösen, ha régiós szinten is beindulnak a tehetséggondozó akadémiák. Ugyanakkor megjegyezte: az új idénytől kötelező lesz két román állampolgárságú játékost a mérkőzés teljes időtartama alatt pályán tartani, ami csökkenti a légiósok számát, és több lehetőséget ad a hazai kosárlabdázóknak. „Ez egy előremutató lépés, amiből hosszú távon a válogatott is profitálhat” – zárta gondolatait.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!