Izgalmasnak ígérkezett a két fél megmérettetése, ugyanis mindkét csapat nagyszerűen indította a pontvadászatot. Zoran Mikes lányai az első játéknapon a Bukaresti Rapid otthonában győztek, majd saját közönség előtt a CSM Târgoviște ellen is tudtak diadalmaskodni.
Ezúttal ismét idegenben kellett bizonyítani, az ellenfél az az aradi alakulat volt, amely legutóbb megverte a zöld-fehéreket. Kiválóan kezdte a vasárnap esti találkozót a háromszéki gárda, az első negyed végén már öt pont volt az előnye.
A második tíz percben még inkább kijött a két fél közötti különbség, félidőhöz érkezve már 17 volt a hazai csapat hátránya.
A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, leginkább a vendégek uralták a meccset, és habár ezúttal már az aradi játékosok is hatékonyabbak voltak, még mindig 18 egységgel vezetett a Sepsi-SIC.
Az utolsó negyedben ismét megrázta magát Zoran Mikes együttese és egy pillanatig sem adott esélyt ellenlábasának a felzárkózásra. A végeredmény 50–68 lett a vendégek javára, így három játéknap után makulátlan mérleggel menetel a sepsiszentgyörgyi gárda.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!