Az utóbbi időben egyre jobb formába lendülő marosvásárhelyi gárda magabiztosan várhatta az ütközetet, ugyanis ellenfelük legutóbb még november elején tudott nyerni.
Az első tíz percben mindkét csapat próbálta kialakítani a maga játékstílusát, mindössze 25 pontot dobtak, 17–8-as előnyt dolgoztak ki a hazaiak. A folytatásban sokkal pontosabbak voltak a befejezések és egy sokkal látványosabb negyedet produkáltak a felek, a félidőhöz érkezve 40–23 volt az eredmény a VSK javára.
A harmadik tíz percben felnőtt a feladathoz a Focșani-ból érkezett alakulat és csupán három egységgel dobott kevesebbet, mint a marosvásárhelyiek, viszont ekkor már javában eldőlt minden lényegi kérdés. Az utolsó negyedben volt a legeredményesebb a hazai csapat, végül 87–58-ra győztek és megerősítették a harmadik pozíciójukat a B csoportban.
A VSK játékosai legközelebb december 23-án szerepelnek idegenben, Vâlcea csapata ellen.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!