Kiegyensúlyozott mérkőzésre volt kilátás hétfőn este a két csapat között, amelyek azonos pontszámmal rendelkeztek a forduló előtt. Az alapszakaszban megoszlottak a győzelmek, mindkét fél idegenben tudott nyerni.
Mégsem lett különösen szoros meccs, köszönhetően a vásárhelyieknek, akik a harmadik negyedet leszámítva remek teljesítménnyel rukkoltak elő. A vendégek már az első percekben elhúztak ellenfelüktől, és a folytatásban őrizték előnyüket.
A házigazda azonban fokozatosan csökkentette hátrányát, az utolsó negyedben két pontra is felzárkózott. Ezután viszont nagyot hajrázott a VSK, amely a végéig helybenhagyta a hazaiakat, és teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
A marosvásárhelyi csapatnál ezen a találkozón visszatért sérüléséből Mészáros Kata, aki eredményes játékával nagyban hozzájárult a sikerhez. A VSK legjobbja ezúttal az öt hárompontost is jegyzett Mihaela Maxim volt.
Győzelmüknek köszönhetően a vásárhelyiek megelőzték a Rapidot, és feljöttek a Sárga csoport második helyére az éllovas Nagyváradi VSK mögé. Legközelebb január 22-én, kedden 17 órától játszik a VSK, amikor a Municipal Alexandriát fogadja.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, Sárga csoport, 2. forduló:
Bukaresti Rapid–Marosvásárhelyi VSK 50–68 (12–20, 16–17, 14–10, 8–21)
A VSK pontszerzői: Maxim 21 (5), Mészáros 15, Robinson 11 (1), Voica 8 (2), Bobar 7, Radu 6. Játszott még: Ignat
További mérkőzések:
Nagyváradi VSK–Municipal Alexandria 65–54 (25–10, 16–16, 18–17, 6–11)
Kézdivásárhelyi SE –Bukaresti Agronomia – február 21-re halasztották
Ranglista:
1. Nagyváradi VSK 24 pont (11 győzelem/3 vereség)
2. Marosvásárhelyi VSK 23 (9/5)
3. Bukaresti Rapid 22 (8/6)
4. Kézdivásárhelyi SE 17 (4/9)
5. Municipal Alexandria 16 (2/12)
6. Bukaresti Agronomia 15 (2/11)
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!