Hirdetés

Kupát szeretne nyerni otthon a Sepsi SIC

A kolozsvári egyetemi csapaton keresztül vezet az út az elődöntőbe. Archív
Fotó: Sánta Imre

2018. február 22., 10:01

Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy rangadóval kezdődik csütörtökön a női kosárlabdázók Román Kupájának nyolcas döntője. A Sepsi Arénában főesélyes házigazdák menedzsere sikeres tornában bízik.

2018. február 22., 10:01

Újra benépesül a Sepsi Aréna: a férfi kosárlabdázók után a női mezőny veszi birtokba a csarnokot a csütörtökön kezdődő Román Kupa nyolcas döntőjében. A háromszéki megyeszékhely az elmúlt négy évet tekintve immár harmadjára ad otthont a torna fináléjának.

Rutinos szervezőként a Sepsi SIC élvonalbeli csapatának vezetője, Ruszt István közölte: nagy elvárásaik vannak idén is: egyszerre sikeres szervezést és szereplést céloznak a sorozatban.

Hirdetés

Tájékoztatása alapján a belépők is kelendőek, de bérleteket és jegyeket még a helyszínen is lehet majd kapni.

A Sepsi SIC, mint ismeretes, 2015-ben és 2016-ban is megnyerte a kupát, míg tavaly az élvonalból visszalépett Târgoviște hódította el. Ahhoz, hogy a szentgyörgyiek „visszaszerezzék”, rögtön az elején, a csütörtöki negyeddöntőben farkasszemet kell nézniük a bajnoki ezüstérmes Kolozsvári Universitateával (20 óra, Digi Sport), míg a másik ágon a Temesvár–Brassói Olimpia (17.15) csata nyitja meg a négynapos tornát. Pénteken Aradi ICIM–Alexandria (17.15) és Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvár (20) összecsapások lesznek a szombati elődöntőért.

A nagydöntőt vasárnap 17.30-tól rendezik.

Érdeklődésünkre Rusz elismerte, hogy a válogatottak Európa-bajnoki selejtezői hatással voltak a felkészülésükre, mert hét játékosukat is nélkülözniük kellett az edzéseken.

Nyilván fáradtan jöttek vissza, de hát azért profi játékosok, hogy ezt bírják

 – jelentette ki Rusz. Szerinte a bajnokságtól eltérően a kupában nagyon nehéz megtippelni, hogy kik jutnak döntőbe, mert itt a vereség nem fér bele: aki megnyer egymás után három meccset, azé lesz a trófea. Játékerőben viszont a Szatmárnémeti VSK-t érzi erősnek, bár az elmúlt időszak játékosmozgásai miatt még nem lehet felméri a viszonyokat.

Újból zengeni fog a sportcsarnok a háromszéki csapat szurkolóinak buzdításától. Archív •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Újból zengeni fog a sportcsarnok a háromszéki csapat szurkolóinak buzdításától. Archív
Fotó: Sánta Imre

Ellentétben a férfimezőnnyel, a nők számára nem rendeznek All Star-mérkőzést a Román Kupa lezárása után. Rusz lapunknak leszögezte: ez a Román Kosárlabda-szövetség döntése volt, ám a jelenlegi formában ő is értelmetlennek tartaná a megszervezését.

„Mi már korábban javasoltuk, hogy az rendezze a meccset, aki megnyeri a kupát” – közölte, megjegyezve, jelenleg még a férfiak All Star Game-je sem olyan látványos, mint amilyennek egy ilyen eseménynek lennie kellene.

Rengeteg pénzt kell befektetetni egy All Star-gálába

– vélekedett, rámutatva, hogy Magyarországon például még kosárakrobatákat is meghívnak, hogy minél élvezetesebbé tegyék a gálát.

A Sepsi SIC különben az idei szezonban már Európa Kupa-meccsekkel is felavatta a város új arénáját, Rusz pedig szeretné, ha évről évre részt vennének a nemzetközi porondon, miközben a romániai élvonalban és a kupában dobogós helyekért küzdenének.

Stabilitást szeretnénk elérni, miközben egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre: már három csapatunk is van

– mondta a menedzser, aki szerint bár a hazai szövetség nem segíti tevékenységüket, ők önerőből is folytatják.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!