Az új idény október első hétvégéjén Román Kupa-meccsekkel kezdődik, a VSK Csíkszereda Medgyes együttesét fogadja szombaton délután 5 órakor az Erőss Zsolt Arénában. A visszavágót négy nappal később Medgyesen rendezik. A kupasorozat 1. fordulójának további párosításai: CSM Focșani–CSM Târgu Jiu, CSO Voluntari–Konstancai Athletic, Máramarosszigeti VSK–Galaci CSM.
Egy héttel később, október 12-én kezdődik a bajnokság alapszakasza, ahol a VSK Csíkszereda a B csoportba kapott besorolást, ellenfelei a CSO Voluntari, a Galaci CSM, a Medgyesi VSK, a Konstancai Athletic, a Máramarosszigeti VSK, a CSM Focșani és a CSM Târgu Jiu együttesei lesznek.
A tizennégy fordulós alapszakasz január 18-áig tart, a tervek szerint egy hétvége (december 27–29.) kivételével minden héten pályára lépnek a csapatok. Az együttesek legfeljebb hat idegenlégióst írhatnak fel a játékvezetői lapra, és szabály, hogy
minden mérkőzésen az elejétől a végéig legalább egy hazai játékosnak a pályán kell lennie:
az első két negyedben U23-as játékost kell szerepeltetni, a harmadik és negyedik negyedben pedig lehet idősebb romániai kosaras is.
Lászlófy Botond, a VSK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, viszonylag rendben zajlott a felkészülés, szerettek volna legalább hat edzőmérkőzést játszani, de végül csak hármat sikerült összehozni, elsősorban azért, mert a közelben egyetlen településnek sincs férficsapata.
Van még csiszolni való a csapat játékán, de remélem, minél hamarabb összerázódik a gárda és az alapszakaszt követően az első négy között végzünk csoportunkban” – hangsúlyozta Lászlófy.
Gondot okoz Csíkszereda kosárlabdacsapatának, hogy november elsejétől bezárják az Erőss Zsolt Arénát, ugyanis elkezdődnek a belső főjavítási munkálatok, amelyek Lászlófy szerint január végéig elhúzódnak.
Tehát legkevesebb három hónapig Csíkszereda kosárlabda- és futsalcsapata nem edzhet és nem játszhat bajnoki mérkőzéseket az Arénában. Lászlófy szerint ez mindkét együttes számára nagy érvágás.
Az indulásra jogosult másik székelyföldi alakulat, a Marosvásárhelyi VSK nem lesz ott az első osztályú bajnokság küzdelmein, visszalépett, és a másodosztálynak számító 1. Ligában vesz részt. Az anyagi támogatás nélkül maradt klub nem tudta vállalni az élvonalbeli indulást. A vásárhelyiek helyét a szintén pénzügyi gondokkal küzdött, de nyáron átszerveződött CSM Târgu Jiu vette át.
Az utóbbi másfél évben Marosvásárhely másodszor maradt csapat nélkül a hazai kosárlabdázás élvonalában,
hiszen korábban a Maros KK ugyancsak anyagi gondok miatt lépett vissza, majd utólag megszűnt.
Az idén újraindított 1. Ligában a vásárhelyiek kizárólag ifjúsági játékosokkal lépnek majd pályára. A kiírás szerint a tíz benevezett csapat egy csoportban játszik az október 13-án rajtoló bajnokságban, az oda-visszavágós alapszakasz után rájátszás következik. A marosvásárhelyi csapat ellenfelei: Bukaresti Rapid, Bukaresti Agronomia, Bukaresti Aurel Vlaicu, CSM Ploieşti, CSU Ploieşti, Kolozsvári U, CSO Voluntari II., Nagyszebeni CSU II. és Kolozsvári U-BT II.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!