Hirdetés

Kupadöntős a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. február 25., 12:00

A Szatmárnémeti VSK lesz a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC ellenfele a női kosárlabda Román Kupa vasárnap 17.30-kor kezdődő döntőjében. A háromszékiek a tavalyi kudarc után, amikor az elődöntőben búcsúztak a küzdelemsorozattól, most hazai környezetben ismét elhódíthatják a trófeát, amelyet az elmúlt években már kétszer is a magasba emelhettek.

2018. február 25., 12:00

A zöld-fehérek menetelése a Kolozsvári U ellen aratott sikerrel kezdődött, a negyeddöntők során magabiztos játékkal, huszonhat pontos különbségű győzelemmel jutottak túl az egyetemi csapaton.

A kétszeres kupagyőztes szentgyörgyiek már az első tíz percben magukhoz ragadták a kezdeményezést, és jelentős előnyt alakítottak ki (24–13), majd ez a különbség tovább duzzadt, és a szünetig már eldőlni látszott a mérkőzés sorsa (41–25).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A folytatásban is összeszedetten játszottak Zoran Mikes tanítványai, így esélyt sem adtak a Szamos-partiaknak, és különösebb izgalmak nélkül jutottak a legjobb négy közé. A végeredmény: 78–52.

A negyeddöntők meglepetését a Temesvári SCM szolgáltatta, amely a Brassói Olimpiát felülmúlva lépett tovább, míg az Aradi ICIM a BC Alexandria, a Szatmárnémeti VSK pedig a Gyulafehérvári CSU legyőzésével jutott az elődöntőbe.

A negyeddöntők eredményei

Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Kolozsvári U 78–52 (24–13, 17–12, 22–11, 15–16)
Temesvári SCM–Brassói Olimpia 71–62 (23–19, 18–10, 15–16, 15–17)
Aradi ICIM–BC Alexandria 61–55 (21–8, 19–13, 13–9, 8–25)
Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvári CSU 69–59 (20–20, 21–13, 18–14, 10–12)

A nyolcasdöntő küzdelmei szombaton folytatódtak az elődöntőkkel. Az első mérkőzésen a Sepsi SIC a Temesvári SCM ellen lépett pályára, és a gyengébb kezdés ellenére a zöld-fehérek végül behúzták a kötelező győzelmet, így bebiztosították helyüket a vasárnapi fináléban.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A Béga-partiak az első negyedben még vezettek (20–24), de azt követően magukra találtak Zoran Mikes tanítványai, egy 17–0-s sorozattal állva hagyták ellenfelüket, és kilencpontos előnnyel vonulhattak szünetre (44–35).

A folytatás sem hozott meglepetést, a hosszabb cserepaddal rendelkező háromszékiek, kihasználva az egyre inkább fáradó temesváriak hibáit, fokozatosan növelték előnyüket, és tizenhét pontos különbségű győzelemmel nyerték az elődöntőt (79–62).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A második elődöntő is a papírforma szerint alakult, az esélyesebbnek számító Szatmárnémeti VSK könnyedén jutott túl az Aradi ICIM együttesén, így a Román Kupa döntőjében a partiumi csapat lesz a Sepsi SIC ellenfele.

Az elődöntők eredményei

Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Temesvári SCM 79–62 (20–24, 24–11, 20–11, 15–16)
Szatmárnémeti VSK–Aradi ICIM 91–62 (20–17, 23–13, 26–20, 22–12)

A finálét vasárnap 17.30-kor rendezik a Sepsi Arénában, és a Digi Sport 4 televíziós csatorna élőben közvetíti.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!