A zöld-fehérek menetelése a Kolozsvári U ellen aratott sikerrel kezdődött, a negyeddöntők során magabiztos játékkal, huszonhat pontos különbségű győzelemmel jutottak túl az egyetemi csapaton.
A kétszeres kupagyőztes szentgyörgyiek már az első tíz percben magukhoz ragadták a kezdeményezést, és jelentős előnyt alakítottak ki (24–13), majd ez a különbség tovább duzzadt, és a szünetig már eldőlni látszott a mérkőzés sorsa (41–25).
A folytatásban is összeszedetten játszottak Zoran Mikes tanítványai, így esélyt sem adtak a Szamos-partiaknak, és különösebb izgalmak nélkül jutottak a legjobb négy közé. A végeredmény: 78–52.
A negyeddöntők meglepetését a Temesvári SCM szolgáltatta, amely a Brassói Olimpiát felülmúlva lépett tovább, míg az Aradi ICIM a BC Alexandria, a Szatmárnémeti VSK pedig a Gyulafehérvári CSU legyőzésével jutott az elődöntőbe.
A nyolcasdöntő küzdelmei szombaton folytatódtak az elődöntőkkel. Az első mérkőzésen a Sepsi SIC a Temesvári SCM ellen lépett pályára, és a gyengébb kezdés ellenére a zöld-fehérek végül behúzták a kötelező győzelmet, így bebiztosították helyüket a vasárnapi fináléban.
A Béga-partiak az első negyedben még vezettek (20–24), de azt követően magukra találtak Zoran Mikes tanítványai, egy 17–0-s sorozattal állva hagyták ellenfelüket, és kilencpontos előnnyel vonulhattak szünetre (44–35).
A folytatás sem hozott meglepetést, a hosszabb cserepaddal rendelkező háromszékiek, kihasználva az egyre inkább fáradó temesváriak hibáit, fokozatosan növelték előnyüket, és tizenhét pontos különbségű győzelemmel nyerték az elődöntőt (79–62).
A második elődöntő is a papírforma szerint alakult, az esélyesebbnek számító Szatmárnémeti VSK könnyedén jutott túl az Aradi ICIM együttesén, így a Román Kupa döntőjében a partiumi csapat lesz a Sepsi SIC ellenfele.
A finálét vasárnap 17.30-kor rendezik a Sepsi Arénában, és a Digi Sport 4 televíziós csatorna élőben közvetíti.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!