Hirdetés

Közelebb a döntőhöz a Sepsi-SIC

Csak a végén tudta bedarálni ellenfelét a Sepsi-SIC
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. április 22., 00:08

Nagyarányú győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén a Brassói CSU Olimpia ellen, és ezzel fontos lépést tett a fináléba vezető úton. Az egyik csapat három nyert mérkőzéséig tartó párharc második felvonását csütörtökön este játsszák a Sepsi Arénában.

2021. április 22., 00:08

Tartalékosan lépett pályára a székelyföldi együttes, amelynek soraiból Marie Ruzickova és Rebekah Gardner sérülés miatt, Kelemen Kincső és Ioana Ghizilă pedig koronavírus-fertőzés miatt hiányoztak, így mindössze nyolc játékossal kellett végigjátszaniuk a negyven percet.

Hirdetés

Mindjárt a mérkőzés legelején a zöld-fehérek Tobin révén szereztek vezetést, majd Gödri-Părău és Pasic növelni is tudták a házigazdák előnyét, a védekezést azonban teljesen elhanyagolták. Ezt ki is használták a brassói lányok, akik igyekeztek közel tartani magukat, így az első negyed végén a háromszékiek csupán öt ponttal vezettek (26–21).

A folytatásban csak annyiban változott a játék képe, hogy mindkét oldalon megsokasodtak a hibák, az eredmény viszont továbbra is szorosan alakult. Mivel csapattársai rendre pontatlanul céloztak, Tobin ekkor úgy döntött, egyedül veszi kézbe az események alakítását, az amerikai légiós ugyanis a második negyedben egyedül összedobált tizenhárom pontot, aminek köszönhetően Zoran Mikes tanítványai előnyüket nyolc pontra gyarapították (43–35).

Szünet után úgy tűnt, a zöld-fehéreknek sikerül végérvényesen megtörni a vendégek ellenállását, amikor Pasic és Gödri-Părău találataival már tizennégy pontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla.

Az Olimpia azonban ekkor sem adta fel a küzdelmet, egy 7–0-s sorozattal válaszoltak, és ezzel ismét sikerült faragniuk a hátrányból. A háromszékiek játéka továbbra is akadozott, de még ilyen körülmények között is tízpontos előnnyel várhatták a záró negyedet (59–49).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Nagy meglepetést az utolsó tíz perc már nem tartogatott, ugyanis a szintén rövid cserepaddal rendelkező vendégek ereje elfogyott, nem tudták tartani a lépést a jobb erőnléttel rendelkező szentgyörgyi lányokkal, akik a találkozó utolsó perceiben elgázolták ellenfelüket, így a vége kiütés lett, amint azt a 93–60-as végeredmény is mutatja.

A párharc csütörtökön 19 órakor szintén a Sepsi Arénában folytatódik az elődöntő második mérkőzésével, amelyet zárt kapuk mögött rendeznek, de a kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FRB TV) élőben nézhető.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, elődöntő, 1. mérkőzés, Sepsi Aréna:
Sepsi-SIC–Brassói CSU Olimpia 93–60 (26–21, 17–14, 16–14, 34–11)
Sepsi-SIC: Tobin 27, Gödri-Părău 18, Pasic 15 (3x3), Mandache 10 (2x3), Kovács 6 (2x3). Cserék: Pavlopoulou 9 (1x3), Orbán 6, Cătinean 2. Edző: Zoran Mikes.
Brassó: Corda 14 (2x3), Pesovic 12, Dickey 10 (2x3), Al Ash Hab 10, Nan 2. Cserék: Mcdonald 12 (1x3), Ciciovan, Frincu, David. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Dragoș Barbu, Andrei Răileanu, Tudor Crișan.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Újonc ellen kezdi a bajnokságot a Sepsi-SIC

A Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női élvonal 2026–2027-es idényének menetrendjét. A tízcsapatos mezőnyben a Sepsi-SIC is ott lesz, a háromszékiek idegenben, a Bukaresti Oxigen otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket.

Hazai győzelmekkel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a Marosvásárhelyi VSK

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte az előszezonban a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, előbb a Brassói Coronát, majd az FC Argeșt Pitești múlta felül.

Csapatbemutatót tart, kupaellenfelet kapott a Marosvásárhelyi VSK

Idegenben kezdi a 2026–2027-es idényt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata: a Román Kupa első fordulójában a Galaci CSM otthonában lép pályára. A szurkolók szerdán hazai felkészülési mérkőzésen láthatják először a nyáron átalakult együttest.

Kiharcolta a feljutást, mégsem indul az élvonalban a Kézdivásárhelyi SE

Nem változik a háromszéki felállás a női kosárlabda-bajnokságokban: a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában, míg a KSE az 1. Ligában kezdi meg a 2026–2027-es idényt. Utóbbi sorozatban másodszor harcolta ki a feljutást, mégsem vállalja az élvonalbeli szereplést.

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!