Hirdetés

Közel az újabb trófeához a Sepsi-SIC

Készülhetnek a vasárnapi döntőre. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

2021. február 20., 22:34

Bejutott a női kosárlabda Román Kupa idei kiírásának fináléjába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután a Szatmárnémetiben zajló Final Four elődöntőjében tízpontos győzelmet aratott a házigazda VSK ellen. A vasárnap 18 órakor kezdődő döntőben a háromszékiek a Bukaresti Agronomiát felülmúló Kolozsvári U együttesével küzdenek meg a trófeáért.

2021. február 20., 22:34

Hiányos kerettel utazott Szatmárnémetibe a Sepsi-SIC, ugyanis nem tartott a csapattal az egészségügyi gondokkal küzdő Marie Ruzickova és Kovács Renáta, de sérülése miatt Kelemen Kincső sem léphetett pályára.

Hirdetés

Ennek ellenére a zöld-fehérek nagy lendülettel indították a mérkőzést, és a Gödri-Părău, Gardner, Tobin hármasnak köszönhetően néhány perc alatt már tizenkét pontos előnyre tettek szert. A partiumi lányok is kezdtek ébredezni, és főleg Solopova távoli találatai révén az első tíz perc végére sikerült felzárkózniuk hat pontra (25–19).

A folytatásban kissé megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, és ekkor úgy tűnt, a házigazdáknak összejöhet a fordítás, már csak két pontra lett volna szükségük az egyenlítéshez. Ekkor azonban a cserepadról beszálló Mandache percei következtek, szinte minden pozícióból betalált a gyűrűbe, és

hamarosan visszaállt a megnyugtató különbség (39–27), amit a második negyed végéig meg is tartottak a szentgyörgyiek (46–34).

Szünet után egy nagy adok-kapok alakult ki a két palánk alatt, a szembenálló felek felváltva szerezték pontjaikat, de a remekül irányító Gödri-Părău vezényletével a zöld-fehérek magabiztosan tartották előnyüket, a házigazdák így nem tudtak faragni hátrányukból (63–50).

Az utolsó tíz perc sem hozott lényeges változást, a házigazdák kétségbeesetten igyekeztek felzárkózni, de próbálkozásuk kudarcot vallott.

A háromszékiek bár a véghajrában a megsérülő Rebecca Tobint is elvesztették, magabiztos játékkal megőrizték előnyüket, és 77–67 arányú sikerükkel megérdemelten jutottak a Román Kupa idei kiírásának döntőjébe.

A fináléban a Bukaresti Agronomiát legyőző Kolozsvári U vár majd a találkozó egyértelmű esélyesének számító székelyföldi csapatra. A vasárnap 18 órakor kezdődő döntő megnyerése esetén a Sepsi-SIC zsinórban negyedszer, összességében pedig hatodszor hódíthatja el a trófeát.

Női kosárlabda Román Kupa, elődöntő:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 77–67 (25–19, 21–15, 17–16, 14–17).
Sepsi-SIC: Gödri-Părău 17 (1x3), Gardner 12 (2x3), Tobin 12, Pasic 10 (2x3), Orbán 6. Cserék: Mandache 16 (1x3), Cătinean 4, Pavlopoulou, Ghizilă. Edző: Zoran Mikes.
VSK: Goss 19, Cuic 14 (1x3), Bright 12, Covile 4, Podar. Cserék: Solopova 15 (4x3), Popescu 3 (1x3), Kilin, Huțanu. Edző: Miguel Lopez Alonso.
Játékvezetők: Bogdan Podar, Dragoș Nicolae, Bukuresti László.

A másik elődöntőben:
Bukaresti Agronomia–Kolozsvári U 47–62 (8–13, 8–20, 8–20, 23–9).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!