Hirdetés

Közel a címvédéshez a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. április 22., 09:22

Már csak egy sikerre van szüksége a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatának ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét, miután a női kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén húszpontos különbségű győzelmet aratott a Szatmárnémeti VSK együttese ellen. Az egyik fél három győzelméig tartó küzdelemben a háromszékiek már 2–0 arányban vezetnek.

2018. április 22., 09:22

Meglepően kevesen voltak kíváncsiak a szombat esti találkozóra, a nézőszám jóval alulmaradt az eddig megszokottól, és akik mégis kilátogattak a Sepsi Arénába, alacsony színvonalú mérkőzést láthattak. Ezért pedig főleg a szatmárnémeti csapat volt a felelős, amely képtelennek bizonyult felnőni a címvédő szintjére.

Webb hárompontosával indult az összecsapás, amire a túloldalon Harrison még válaszolt, de Mijovic és Marshall találataival néhány percen belül már hét ponttal vezettek a zöld-fehérek (9–2).

Kapcsolódó

Ekkor még a vendégek próbálták tartani a lépést, és felzárkóztak egy pontra, azonban Marshall vezényletével ismét megléptek a szentgyörgyiek (19–10), az első negyedet pedig Neagu hárompontosa zárta (22–12).

Hirdetés

A folytatásban Marshall távolról, a túloldalon pedig Baltic büntetőből talált be a gyűrűbe, viszont ezt követően mindkét csapat hibát hibára halmozott, míg végül Huțanu vetett véget a pontszünetnek (27–13).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ezt követően a címvédő Gödri-Părău és Webb pontjaival már jelentős előnyt alakított ki (34–16). A túloldalon Denson faragott a hátrányból, de jött is Mijovic, valamint Marshall válasza, és a mérkőzés felénél tizenhat pontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (40–24).

Szünet után a vendégek kezdtek határozottabban, és sikerült valamelyest felzárkózniuk (43–32), de észbe kaptak Zoran Mikes tanítványai is, akik elsősorban az eredményesen játszó Marshall játékának köszönhetően visszaállították a megnyugtató különbséget (51–34), majd Hamilton-Carter és Neagu találataival ezt növelni is tudták (65–37).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó tíz percet kiegyenlített küzdelem jellemezte, mindkét csapat játékán megmutatkoztak a fáradtság jelei, de Marshall még ekkor is pontosan célzott távolról, a vendégek pedig Denson és Harrison révén voltak eredményesek.

A szembenálló felek felváltva szerezték pontjaikat, és így alakult ki a mérkőzés végeredménye: 71–51.

A találkozó legjobbjának Tyaunna Marshall bizonyult, aki 28 pontot szerzett és 9 lepattanót is begyűjtött, míg a partiumiak legeredményesebb játékosa Brittany Denson volt, 23 ponttal.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A bajnoki címért zajló küzdelem április 26-án, csütörtökön folytatódik Szatmárnémetiben, ahol győzelme esetén a Sepsi SIC harmadik alkalommal hódíthatja el a trófeát. A 18.15-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 4 élőben közvetíti.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 2. mérkőzés, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 1000 néző:
Sepsi SIC–Szatmárnémeti VSK 71–51 (22–12, 18–12, 16–13, 15–14)
Sepsi SIC: Marshall 28 (5x3), Mijović 8, Webb 8 (2x3), Gödi-Părău 7 (1x3), Kilin 5, Neagu 4 (1x3), Hamilton-Carter 4, Huţanu 4, Kress 2, Stoenescu 1, Džankić, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Szatmárnémeti: Denson 23 (2x3), Harrison 13, Solopova 8, Green 4, Baltic 3, Uiuiu, Sfârlea, Mandache. Edző: Marius Dobă.
Játékvezetők: Mircea Şerban (Pitești), Alexandra Stan (Bukarest), Alexandru Stamate (Ploiești).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!