A tengerparti együttes a múlt szezonban a másodosztályos bajnokság ezüstérmes pozíciójában végzett, és az új bajnoki rendszerben a B csoportban kapott besorolást.
Átalakított keretével a szentgyörgyi csapat nagyon könnyedén legyőzte a Phoenixet. A Sepsi Arénában megszervezett pénteki találkozón a hazaiak az első negyedben elhúztak 15 ponttal, félidőben már harminckettővel vezettek.
„A címvédő Sepsi SIC támadásban és védelemben is ellenfele fölé nőtt, a vendégek a harmadik játékrészben mindössze 4 (!) pontot szereztek. A házigazdák kispadról pályára lépő kosárlabdázói 43 pontot értékesítettek, sőt a csapat ellentámadások tekintetében is igazán hatékony volt a maga 30 egységével” – írja beszámolójában a klub.
Angelika Slamová volt a hazaiak legeredményesebb játékosa, 24 pontot szerzett, de Peyton Whitted is remekelt, valamint Kristina Higgins dupla-duplát ért el a meccsen (23 pont és 11 lepattanó).
Négyen nem tudtak pályára lépni, Ioachim Adrienn, Taranek Andrea, Viorela Voicu és Dominique Allen is sérüléssel küszködik – tudtuk meg.
A két csapat szombaton 20 órától ismét összecsap a Sepsi Arénában.
Női kosárlabda, felkészülési mérkőzés, Sepsi Aréna:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Konstancai Phoenix 105–41 (31–16, 28–11, 17–4, 29–10)
Sepsi SIC: Angelika Slamová 24 (1x3), Kristina Higgins 23, Peyton Whitted 16 (1x3), Jovana Pašić 12 (3x3), Ioana Ghizilă 11, Marina Solopova 8 (2x3), Demeter Nóra 4, Annemarie Gödri-Părău 4, Anca Șipoș 3 (1x3), Kovács Renáta. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Phoenix: Chelsea Douglas 19 (2x3), Ecaterina Armanu 8 (1x3), Alexus Davis 6, Cristina Cutaș 5, Bianca Fota 2, Teodora Armanu 1, Andreea Fleșer, Andreea Beldian, Adriana Duță. Nem játszott: Andrada Libipov, Alexandra Cucu. Vezetőedző: Predrag Stanojcic.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!