Vasárnap este hazai közönség előtt lépett pályára a háromszéki gárda, ellenfelét korábban mindig legyőzte, így ezúttal is bizakodva várhatta a megmérettetést. A zöld-fehérek keretéből továbbra is hiányzott Green, aki sérüléssel bajlódik, ezúttal viszont Zoran Mikes együttese nem érezte meg a hiányát.
A Târgoviște elleni találkozó nehezen indult a Sepsi-SIC számára, ugyanis a vendégek gyorsan elhúztak hét ponttal, az első tíz perc végére azonban sikerült kiegyenlíteni (24–24). A második felvonásban már a hazaiak akarata érvényesült, jobban működött a védelem, így a szünetben 45–38 állt az eredményjelzőn.
A harmadik negyedben minden lényegi kérdés eldőlt, 19 egységgel vezetett a zöld-fehér klub, a végén pedig 82–57-re sikerült győznie.
A két győzelemig tartó párharc második felvonását csütörtökön rendezik Târgoviște városában.
Női kosárlabda-bajnokság, rájátszás, harmadik helyért:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–CSM Târgoviște 82–57 (24–24, 21–14, 21–9, 16–10)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!