Hirdetés

Kolozsváron védte meg bajnoki címét a Sepsi SIC

Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs

2017. április 28., 15:10

Sorozatban másodszor szerezte meg a bajnoki aranyat a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, miután a női kosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén is sikerült legyőznie a Kolozsvári U csapatát. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc így a háromszékiek 3–1 arányú sikerével ért véget, ami egyben azt is jelenti, hogy a Zoran Mikes által irányított együttes megvédte tavaly megszerzett bajnoki címét.

2017. április 28., 15:10

Nem kezdődött jól a zöld-fehérek számára a bajnoki döntő, hiszen mindjárt az első mérkőzésen, hazai pályán vereséget szenvedtek (64–66), és ezzel odalett a pályaelőny. A következő összecsapást aztán megnyerték ugyan (72–66), amivel kiegyenlítődött az állás, de így is a kolozsvári csapat várhatta kedvező helyzetből a folytatást, ugyanis a következő két meccset a kincses városban rendezték. Ennek ellenére a szerdán lejátszott találkozón a Sepsi SIC hagyhatta el győztesen a pályát (68–72), így a csütörtök esti mérkőzés sorsdöntőnek bizonyult.

A kezdést követően Marshall hárompontosával a zöld-fehérek jutottak előnyhöz, amit átmenetileg meg is tudtak tartani, de néhány perc elteltével, főleg Harrison és Denson eredményes játékának köszönhetően, a hazaiak átvették a vezetést (13–11). Jött viszont Shegog és Steoenescu válasza is (13–16), azonban nem hagyták magukat a kolozsvári lányok sem, akiknek az első tíz perc végére sikerült egy hárompontos előnyt összehozniuk (23–20).

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs

Hirdetés

A második negyedet a Szamos-partiak kezdték jobban, és egy gyors 10–0-s sorozattal már jelentős előnyt alakítottak ki (33–20). Az addig sokat hibázó zöld-fehérek aztán összeszedték magukat, és Jeffery vezetésével, aki háromszor is távolról talált a gyűrűbe, egy hihetetlen 14–0-s részsikerrel átvették a vezetést (35–38). Erre még Marshall is rátett egy lapáttal, és így Zoran Mikes csapata ötpontos előnnyel (37–42) várhatta a szünet utáni folytatást.

A térfélcserét követően a kolozsváriak kezdtek határozottabban, Harrison és Butulija játszott eredményesen, aminek következtében sikerült megfordítaniuk az állást (49–44). Erre Shegog és Gödri-Părău révén még válaszolt a Sepsi SIC (49–49), azonban Denson és Mandache pontjaival ismét a hazaiak jutottak előnyhöz (55–49), amit a harmadik negyed végére még növelni is tudtak (59–51).

Az utolsó tíz perc rendkívül izgalmasan és eseményekben gazdagon alakult, ami több esetben sajnos nem a játékról szólt.

A pályán a zöld-fehéreknek előbb Marshall pontos dobásaival sikerült csökkenteniük hátrányukat (59–55), majd Shegog lendült játékba, és néhány perc elteltével már csak két pont volt a különbség a két csapat között (64–62). A túloldalon viszont Harrison és Butulija távolról találtak be, amire Shegog csak egy kétpontos dobással tudott válaszolni (70–64).

A játékvezetők azonban ekkor látták elérkezettnek a pillanatot, hogy „belenyúljanak” a meccsbe, és az addig is több vitatható döntést hozó sípmesterek sorozatban a Sepsi SIC ellen fújtak be olyan hibákat is, amelyeket csak ők láttak szabálytalannak.

Ez annyira felbosszantotta Zoran Mikest, hogy játékosait le is akarta hívni a pályáról.

Végül csak őt állították ki, de ez a közjáték hasznosnak bizonyult, hiszen a következő percekben tanítványai egyszerűen állva hagyták ellenfelüket.

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs

Gödri-Părău egymaga sorozatban szerzett 10 pontot, majd Shegog és Jeffery is eredményes volt, így két perccel a vége előtt már a háromszéki együttes vezetett jelentős előnnyel (70–78). Innen már nem tudott felállni a hazai csapat, és a zöld-fehérek megérdemelt győzelmével ért véget a mérkőzés. A végeredmény 76–85.

Egy pontokban gazdag és fordulatos mérkőzést láthatott a Horia Demian Sportcsarnok közönsége, amelynek végén a kedvenceiket elkísérő sepsiszentgyörgyi szurkolók örülhettek, hiszen a Sepsi SIC ezzel a győzelemmel sikeresen megvédte bajnoki címét.

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC - Szigyártó Szabolcs

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 4. mérkőzés, Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok, 2000 néző:
Kolozsvári U–Sepsi SIC 76–85 (23–20, 14–22, 22–9, 17–34).
Kolozsvári U: Harrison 21 (3x3), Mandache 12 (1x3), Denson 12, Butulija 20 (1x3), Dixon 3, Irimia 8, Sfârlea, Voica, Neagu 3 (1x3), Cutaş, Maxim. Edző: Dragan Petricsevics.
Sepsi SIC: Jeffery 16 (3x3), Marshall 21 (1x3), Shegog 22, Thompson 1, Gödri-Părău 22 (1x3), Harris, Huţanu, Kilin, Kokovay, Lazăr, Stoenescu 3 (1x3), Taranek. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Alexandru Olaru, Alexandra Stan, Ciocan Ciprian.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!